Az Agria Park vasárnap is nyitva

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény értelmében 2015. március 15-ét követően a kiskereskedelmi szektorban – az ott meghatározott kivételek alá eső üzletektől eltekintve -, az üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon kötelesek zárva tartani. A törvény szabályozta a kiskereskedelmi üzletek nyitvatartási idejét is, amely szerint azok csak 6 óra és 22 óra között tarthatnak nyitva.

Az Agria Park Bevásárlóközpont 2015. március 15-ét követően vasárnapi napokon továbbra is nyitva lesz.

A törvényben meghatározott kivételeknek megfelelő üzletek is nyitva lehetnek, így a Plaza Fitness, a Chili jóga, az Agria Mozi, valamint néhány üzlet és gyorsétterem, a kávézók, a pénzváltók, a virágbolt, a Bohóckuckó játszóház, a Vodafone mobilszolgáltató, illetve a  parkolóház is nyitva tartanak. A vasárnap nyitva tartó üzletek listája ide kattintva elérhetők.

Döntésünkhöz az Agria Park közösségi funkciója is jelentősen hozzájárult. Fiatalok, családok és turisták is szívesen ülnek be vasárnaponként az Agria Parkba találkozni, beszélgetni, ahol fedett helyen, biztonságban, kellemesen tölthetik el a szabadidejüket, emellett számos kulturális lehetőséget is igénybe vehetnek. Kedvelt célpont vasárnaponként a kisgyermekes családok körében is a bevásárlóközpont és a benne található játszóház, illetve játszótér is.

A vasárnapi kötelező zárva tartás miatt várhatóan jelentősen megváltoznak majd a vásárlói szokások is, ezért 2015. március 15-ét követően az Agria Park több üzlete hétköznapokon és szombaton hosszabb nyitva tartással várja vásárlóit. Az üzletek pontos nyitva tartásáról az Agria Park weboldalán, a www.agriapark.hu címen tájékozódhat a törvény hatálybalépését követően.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .