Megvan az első három pont!

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Ugyan a férfiak bajnoki mérkőzésén sem voltak valami sokan a Bitskey-uszodában, de a ZF-Eger-EKF első hazai fellépésére még kevesebben voltak kíváncsiak, így akik a szombati program első ütközete után hazamentek, lemaradtak arról, hogy a házigazda hamar kétgólos előnyre tesz szert a Szeged ellenében.

A kék sapkások a nyitó felvonásban nem sok aktivitást mutattak a támadójáték tekintetében, igazából Kiss Alexandrának még dolga sem nagyon akadt. Viszont a másik oldalon emberelőnyből még Miklós Réka is eredményes tudott lenni, ezzel pedig nyolc perc után már 3-0 állt az eredményjelző táblán.

A második etap elején aztán dr. Dalmády Szandra törte meg a szegedi gólcsendet, és nem sokkal később egy olyan szituációt láthattunk, amire egyszer már volt példa. Történt ugyanis, hogy egri támadásnál Rebecca Parkes akadt össze őrzőjével, és már a második ilyen esetnél állították ki az új-zélandi centert. Persze Barna Tamás egyből időt is kért, ám az emberfór kimaradt, vagyis nem vált izgalmasabbá a meccs.

Ezt köszönte szépen az a Ráski Lilla, aki ugyan nem a hátrányt követő lefordulásból, de úgy jó egy perccel később második alkalommal talált be, visszaállítva ezzel a közte hármat. A sárga-kékek balkezese aztán egy ötméterest is higgadtan értékesített, a félidőre pedig így már plusz négyes differenciát jegyezhettünk.

Fordulás után is hasonló mederben zajlottak az események, a Tisza-partiak gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettek vendéglátójukra. Pedig még olyan szituációt is láthattunk, amikor az egri hálóőrt állították ki, a kapu elé betömörülő védelem ugyanakkor jó helyen állt. No persze nem ezért, de Kelemen Attila megadta a lehetőséget másik új-zélandi játékosának, Olivia Murphynek is.

Ha pedig már a légiósok kerültek szóba, Parkes-nak nem volt sok szerencséje ezen a mérkőzésen. Az egriek négyese a harmadik játékrész elején ugyanis megkapta harmadik személyi hibáját, így tizennyolc perc játék után végleg el kellett hagynia a medencét. A „helyettes”, másik center Pócsi Bianka viszont remek napot fogott ki, a negyedben pedig háromszor is (köztük kétszer csavarral) vette be a szegedi kaput.

Nyolc perc maradt hátra és 9-1-es eredménynél jártunk, semmilyen kérdés nem maradt. A hazai szakvezetés ezért bátran játszathatta a fiatalságot, köztük az élete első felnőtt OB I-es meccsén szereplő Kékesi Borbálát. Komoly izgalmak tehát nem maradtak a végjátékra, így pedig meglehetősen könnyedén szerezte meg idei első győzelmét a ZF-Eger-EKF.

Mestermérleg:

Kelemen Attila: – Úgy gondolom, hogy a védekezésünk az jónak mondható, amiben viszont egy kis hiányérzetem van, hogy a támadójátékban sokat kapkodtunk, nem a legjobb megoldásokat választottuk. Elsősorban azért volt fontos ez a mai meccs, mert a fiataloknak lehetőséget tudtam adni, de a támadások és az emberfórok tényleg döcögősek voltak, ezeken tovább kell dolgoznunk.

Barna Tamás: – A védekezéssel meg vagyok elégedve, de támadásban mindent kihagytunk, nagyon gyengén játszottunk az ellenfél kapuja előtt. Sokkal bátrabban kell pólóznunk a folytatásban.

Forrás: egervizilabda.hu


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .