Hírek, Petőfibánya

Őrizetben a petőfibányai férfi

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2016. január 10-én az esti órákban egy petőfibányai férfi, a település egyik utcájában szóváltásba keveredett élettársával, majd egy nála lévő szúróeszközzel egy alkalommal megszúrta.

A férfi ezt követően értesítette a mentőszolgálatot, akik életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a 44 éves nőt.

A 41 éves T. Jánost a rendőrök előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség egyben kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

police.hu

Nézze meg ezt is
ENERGIATAKARÉKOSABBÁ VÁLTAK A KÖZINTÉZMÉNYEK PETŐFIBÁNYÁN

Petőfibánya címere Befejeződtek a „Petőfibánya Községi Önkormányzat közintézményeinek energetikai korszerűsítése” című projekt kivitelezési munkái. Petőfibánya Községi Érdekel

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt két, jelenleg letartóztatásban lévő férfival szemben, akik még 2019 decemberében megállapodtak abban, hogy pénzt Érdekel

Mentőhelikopter landolt Petőfibányán HEOL információ

Petőfibánya szombat délutáni nyugalmát egy helikopter rotorjának hangja törte meg, mely alacsony magasságban tett egy kört, majd a település központjában, Érdekel

Hatvan Város Önkormányzata, a Hatvan és Környéke Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Fejlesztése Társulás Gesztor Önkormányzataként 2013-ban támogatási szerződést kötött az Új Széchenyi Érdekel

Szeptemberre megújul Petőfibánya közvilágítása: korszerű LED fényforrások lesznek az utcákon.

Európai színvonalú éjszakai fényben közlekedhetnek szeptembertől Petőfibányán. A közvilágítás korszerűsítésének köszönhetően kizárólag környezetbarát, energiatakarékos LED fényforrások lesznek majd az utcákon. Érdekel

Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

Az első megbetegedést még január végén jelentették a dél-európai országból

Eltemették Csukás Istvánt

Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton Érdekel

Félmilliárdból gazdálkodik idén Petőfibánya

A Képviselő-testület február 13-án elfogadta Petőfibánya község 2019. évi költségvetését. Ennek értelmében ebben az évben 521 millió Ft-ból gazdálkodik Önkormányzatunk. Érdekel

Önkormányzati összevonások Horton

Arold Péter Hort önkormányzata február 3-án egy rendkívüli testületi ülésen összevonta a település két önkormányzati Kft.-jét többek között költségcsökkentés és Érdekel

Gyere el az alagúthoz

A heves megyei PETŐFIBÁNYA hangulatos településre invitálunk benneteket a Mátra tövében. Ez a szebb napokat is megélt bányászfalu megérdemel egy Érdekel

C típusú sportpark Petőfibányának

Petőfibánya község a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Program IV. ütemében támogatásban részesült, amelynek köszönhetően 1 db C típusú sportpark beruházás megvalósításának Érdekel

A Katasztrófavédelem felhívása

Vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát a Ciara nevű viharciklon, amely a késő esti órákban Magyarország fölé is megérkezik. Az Országos Érdekel

Kis kút kerekes kút van….

A kérdéskör több évre visszamenőleg nyomon követhető azok számára, akik erre igényt tartanak, de gyakorlatilag felesleges, hiszen hol azt írták, Érdekel

Az ellenzék ellenállt

Hátráltatja a járvány elleni védekezést az ellenzék – írta a XXI. Század Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében. Kiemelték: bár Érdekel

Búcsú a töltőktől? Az EU egységesekké tenné a mobiltöltőket

A töltők egységesítése nem csak a fogyasztók életét könnyítené meg, de jelentősen csökkentené az elektronikus szemét mennyiségét is az EP Érdekel

Ennek vége…..vége?

Arold Péter Amikor az ember arra gondol, hogy talán másfelé mozdul a politikai viselkedés Magyarországon. Hamar lehet tévedni. A közéleti Érdekel

Hort megemlékezés

Arold Péter Talán a szocialista, vagy kommunista rendszer -  tán nem is tudom melyik  - legnagyobb emberellenes hibái közt ott Érdekel

Mondhatni kormányváltás volt Horton is

Arold Péter A 2019-es helyhatósági választásokon több településen fordulat következett be. Nem történt ez másként Hort nagyközségben sem, ahol 13 Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments