Előzetes letartóztatásban a hatvani emberölés gyanúsítottja

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

rendorseg-logo Előzetes letartóztatásba helyezte a hatvani emberölés gyanúsítottját az Egri Járásbíróság csütörtökön.

Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást egy gyöngyösi férfi ellen, aki a gyanú szerint hétfőről keddre virradóra Hatvanban szóváltás után agyonvert egy helyi férfit.
A gyanúsított bántalmazta a férfit, majd a már földön fekvő áldozatát több alkalommal megrúgta, felsőtestére ráugrott, végül meggyújtotta a mozdulatlan sértett ruházatát.
A sértett halálát feltehetően a testén keletkezett nagy kiterjedésű és súlyos fokú égési sérülések okozták – közölte a szóvivő.
A határozat indokolása szerint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye. A bíróság döntését mind az ügyészség, mind a gyanúsított és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

MTI


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .