Szálljon be az időgépbe

Leégett az ABC, hatvaniak is küzdöttek a lángokkal

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

2008-07-30

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletétől kapott tájékoztatás szerint a Hatvantól pár kilométerre, de már Pest megyében lévő Turára riasztották a hatvani tűzoltókat az éjjel. A három vonuló fecskendő, a már helyszínen lévő helyi önkéntesek, illetve a Gödöllőről riasztott egység két és fél óra alatt tudta megszüntetni a lánggal égést, majd reggel háromnegyed hétre fejezték be az utómunkálatokat. A 20×10 méteres épület teljes terjedelmében égett, s az oltást vízproblémák is nehezítették. Kicsi volt például a nyomás. A tűz keletkezésének okát és a kárértéket a tűzszakértő most is vizsgálja.

Ezt is olvassa el!
Családvédelmi javaslatok Heves megyében

2019-04-25 A Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a megyei testület április 26-ai ülésén a képviselőktől a támogatását Érdekel

Átadták a megszépült főteret Hatvanban

  2008 Teljesen állami támogatásból finanszírozták Hatvanban a főtéri rekonstrukció második ütemét. A beruházást vasárnap adták át. A templom és Érdekel

A Fidelitas célja az, hogy Magyarország a fiatalok országa legyen

Egyhangú szavazással, újabb két évre Heves megyei elnöknek választották Oroján Sándor hatvani önkormányzati képviselőt a Fidelitas tagjai. A Fidelitas Megyei Érdekel

Érvénytelen a HospInvest pályázata

2008-09-15 A HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem megállapítható, Érdekel

Ingyen Wifi Hatvan főterén

Két éve történt Csak egy kattintás és már bárki ingyen internetezhet Hatvanban a Kossuth téren, mivel elindult az ingyenes wifi Érdekel

2016 május 20-21-én rendezték meg a 10. motoros búcsút Ecséden

Jó példával élni két keréken!” – nem hiába lett az évről évre májusban megrendezésre kerülő motoros zarándoklat mottója. Majd két Érdekel

Szír-magyar üzletember hóna alá nyúl a kormány

Felgyorsítja a kormány annak a csokoládégyárnak az engedélyezési ügyeit, amelyet a háború elől Magyarországra menekülő Bassam Ghraoui szíriai üzletember épít Érdekel

Nem mond le a HospInvesttel szerződő közgyűlési elnök

2009-06-01 Már a Megyeháza számára sem egyértelmű, hogy a csőd felé tartó HospInvest Zrt. tudja-e biztosítani az egri kórház működtetését. Érdekel

Kollányi Gábor: rendet kellene tenni a fejekben

2008-04-16 A hatvani kórház fejlesztésével kapcsolatos szerződés-aláírási ceremónián Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke az egri megyei kórházról is szót Érdekel

Egy éve történt

Forrás Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorú lány és egyikük felnőtt Érdekel

Sós Tamás: Nyugalom és megfeszített munka az egri kórházban

2008-11-01 Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: meggyőződött arról, hogy az egri Markhot Ferenc kórházban folyamatos és biztonságos Érdekel

Hatvan Város Napja

2008-06-16 Hatvan Város Napja alkalmából 2008 június 28-án színes programokkal várja az érdeklődőket a város vezetése. A programok között kiemelt Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments