Esélyegyenlőség

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

„Az esélyegyenlőség kérdése ne csak karácsonykor legyen jelen!” címmel tartott sajtótájékoztatót Érsek Zsolt az MSZP megyei elnöke, Végh Máténé az MSZP megyei nőtagozatának elnöke, valamint Oláh Csaba az MSZP megyei roma tagozatának elnöke. Orosz Bálint János megyei közgyűlési képviselő kezdeményezésére, a fórumon arra hívták fel a figyelmet a jelenlévők, hogy egész évben kellene segíteni a rászorulóknak, továbbá elmondták: elszomorító a szegénység helyzete hazánkban.

Hatalmas a szegénység hazánkban. Jelenleg 4,8 tized millió rászoruló ember van Magyarországon, melyből 3, 3 tized millió tartós leszakadásban van – mondta Érsek Zsolt, az MSZP megyei elnöke. Hozzátette: a helyzetet sürgősen meg kellene oldani, de nem azzal, hogy csak karácsonykor segítünk.

– Nálunk ez nem csak karácsonyi kérdés. Ki lehetne most mutatni, hogy odamegyünk, és szépen a tv kamerája előtt átadunk x doboz ajándékot a rászorulóknak, de ezzel nem oldunk meg semmit. Ezzel tulajdonképpen csak a lelkiismeretét nyugtatja meg néhány ember. Az igazi segítség az, hogy ha folyamatosan odafigyelünk rájuk – vélekedett.

Oláh Csaba, az MSZP roma tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: minden erejükkel azon vannak, hogy segítsenek másokon, így kéthetente gyűjtéseket szerveznek.

– Kéthetente egy-egy nagy teherautó ruhát, különböző területekre, célterületekre, mint például Zala megye, Borsod megye, Nógrád megye, Hajdú-Bihar megye, de az ország összes megyéjének adományozunk, és nem csak a romáknak, hanem minden olyan embernek, aki elfogadja – sorolta.

Az MSZP nőtagozata szintén évek óta folytat karitatív tevékenységet, a hagyományos „cipősdoboz” akciójuk idén sem maradhat el – tájékoztatott Végh Máténé.

– Mosolydoboz-akciót szervezünk, ami abból tevődik össze, hogy a cipős dobozokat meg fogjuk tölteni tartós használati cikkekkel, csokoládéval, egy kis mikuláscsomaggal, vagy lesz benne, esetleg aki bele fog tenni, sálat, vagy egy kis pulóvert – említette.

Figyeljünk oda az emberekre! – ezzel a mondattal zárták a sajtótájékoztatót a megjelent képviselők.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .