Elkészült az egri minaret teljes rekonstrukciója

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Elkészült az egri minaret teljes rekonstrukciója. Kedden ünnepélyesen átadták és tavasztól ismét látogatható lesz a török hódoltság legészakibb műemléke. Kormányzati támogatással, mintegy 300 millió forintból valósította meg a felújítást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., míg az egri önkormányzat a műemléket körülvevő teret szépítette meg. A felújításnál hatóságként közreműködött a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal is.
Az átadó ünnepségen dr. Juhász Roland, vagyonfelügyeletért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat célja a múlt emlékeinek méltó megőrzése, hogy nem csak a jelen, hanem a jövő generáció számára is megismerhetők legyenek. Mint mondta, ennek a törekvésnek jó példája a minaret felújítása. Az egri születésű helyettes államtitkár bízik abban, hogy még tovább nő a város turisztikai vonzereje.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy Egerben török vendégekkel közösen, barátságban ünneplik a minaret felújítását, ma Törökország hazánk meghatározó stratégiai partnere. A politikus beszélt a térség gazdasági fejlődéséről, a Nemzeti Úszó- és Vízilabda Központról, valamint a vár további fejlesztésének szándékáról.

– Egernek több török kori emléke is van, a város igyekszik jó gazdája lenni ezeknek az értékeknek – mondta Habis László. A polgármester szerint a műemlék felújítása komoly feladat volt, jó munkát végeztek a szakemberek. Kiemelte azt is, hogy a rekonstrukció minden résztvevő hatékony együttműködésében valósult meg.

(Heves Megyei Kormányhivatal – Kommunikáció)


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .