2019-re egy nagyon látványos megállapodás-csomagot sikerült összerakni

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Nemcsak a béremelés, hanem a munkavállalók jobb körülményeit megcélzó egyéb változtatások is szerepeltek abban a paktumban, amelyet a B.Braun Vasas Szakszervezet és az orvosi szerelékeket gyártó vállalat vezetői írtak alá kedden Gyöngyösön. A bérmegállapodás ceremóniáján a cég vezérigazgatója, Horn Péter hangsúlyozta: a vállalat az egyik legversenyképesebb jövedelmeket biztosítja a környéken.

2019-re egy nagyon látványos megállapodás-csomagot sikerült összerakni – fogalmazott a vezérigazgató. Horn Péter elmondta: minden olyan dolgozó, akinek a havi jövedelme félmillió forint alatt van, 10 százalékos bérfejlesztésben részesül. Kiemelt még egy számot: egy olyan munkavállaló, aki túl van a próbaidején, és egy adott hónapban két műszaknyi túlórát vállalt, közel bruttó 400 ezer forintot keres jövőre. Az összeg már a próbaidő 3 hónapja alatt is meghaladja a 360 ezer forintot – tette hozzá.

A B. Braun továbbra is az egyik, hanem a legversenyképesebb jövedelmet biztosító munkáltató a szektorban – szögezte le a vezérigazgató. Tisztában vannak azzal, hogy a feladat nem könnyű, az elvárások magasak – fejtette ki Horn Péter. Utóbbi szerencsének mondható, ami annak köszönhető, hogy a Gyöngyösön gyártott termékek népszerűek a világpiacon, kis túlzással kijelenthető, hogy nem is tudnak annyi terméket gyártani, amennyit ne lehetne eladni – fogalmazott a cégvezető. Ez persze komoly nyomást is helyez a vállalatra, éppen ezért fontos, hogy megfelelő jövedelemmel ismerjék el a munkavállalók erőfeszítéseit – zárta szavait Horn Péter.

2018. december 13.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!