Belföld, Hírek, Kultúra

Bukta Imre – nálunk vidéken kiállítás

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Bukta Imre legfrissebb munkáiból és korábbi fontos műveiből is válogat a Kieselbach Galéria Nálunk, vidéken címmel péntektől látható kiállítása.

Bukta Imre az egyik legnagyobb kortárs magyar festő – hangsúlyozta a tárlat csütörtöki megnyitóját megelőző sajtóbeszélgetésen a galéria alapítója, Kieselbach Tamás, hozzátéve: Bukta képes az őt körülvevő magyar valóságból építkezve érzékeny, hiteles és világszínvonalú munkákat alkotni.
Mint megjegyezte, az utóbbi idők legátfogóbb Bukta Imre-tárlata – melyhez album is megjelent – az egész életművet áttekinti a kezdetektől a művész legújabb munkáiig.
Bukta Imre a Lévai Balázzsal folytatott pódiumbeszélgetés során felidézte, hogy egy Heves megyei kistelepülésen, Mezőszemerén nőtt fel, majd a szentendrei évek után vissza is költözött szülőfalujába.
“Rájöttem, hogy máshol levegőtlen vagyok, és csak ott találom meg a motívumvilágomat” – emlékezett.
Bukta Imre fiatalon hiába jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első rostán “kiszórták”, ezért saját maga keresett magának mestereket – például Bernáth(y) Sándort – és képezte magát könyvekből, míg ki nem alakította műfajilag rendkívül változatos saját világát.
Mint a művész hangsúlyozta, a romantikus vidékábrázolástól mindig viszolygott, mert fontosnak tartja, hogy a nagyvárosban is megmutassa a vidék Magyarországának különböző arcait: soha nem ítélkezni akar, szinte minden munka mögött van egy-egy személyes történet.
Bukta Imre sok műfajban alkot, nemcsak vászonra, hanem többek között installációkat, objekteket, kollázsokat, videókat is készít, de rendszeresen részt vesz performance-jellegű akciókban is.
Gyakran egy-egy képen belül is többféle technikát használ. “Simán beépítek egy videóművet mondjuk egy festménybe” – fogalmazott.
A több mint száz festményt, grafikát, fotográfiát és egyéb műfajú Bukta Imre-művet felvonultató kiállítás február 16-ig látható a Kieselbach Galériában.


Bukta Imre korunk egyik legelismertebb kortárs képzőművésze, aki Budapesttől 130 kilométerre, keletre, Heves megye déli határán fekvő Mezőszemerén él, fest, dolgozik, és nagyon úgy tűnik, nemcsak fizikailag találta meg ott a helyét, hanem spirituálisan is. A mai magyar vidék nem éppen festői világ, közel hajolva hozzá semmi nem látszik például a Budapestről elképzelt falusi kurzusromantika idilljéből, viszont annál több Bukta személyes hitelességéből – ő ismeri és szereti is ezt a nem éppen festői világot. 

Jerger Krisztina művészettörténész – a kötetbe írók egyike – egy korábbi kiállítás megnyitójában utalt arra, hogy ha ma nem valóságshow-k léptek volna a társadalom leíró szociológia helyére, talán Bukta Imre sem festő, hanem szociológus lenne. Nyelvezete a festményektől a legkorszerűbb technikákig terjed, mindezeket egy cél érdekében alkalmazza, Mezőszemerére pedig úgy tekint, mint egy vizuális univerzumra, aminek kifogyhatatlan motívumait úgy jeleníti meg, hogy a világ legrangosabb kiállítótermeiben is értik.

A most nyíló retrospektív kiállítás az utóbbi idők legátfogóbb Bukta tárlata, ahol átfogó képet kaphatunk Bukta Imre primer környezetére és emlékeire épülő, egyszerre karakteres, mégis melankolikusan lírai világról. A Kieselbach Galéria termeiben és a vele egy időben megjelenő könyvben korai műveket ugyanúgy láthatunk, mint újakat, a kisebb és nagyobb termek lehetővé teszik, hogy megmutathassuk azt a sokszínű és gazdag változatosságot, ami Bukta Imre világát jellemzi. 

NYITVATARTÁS: 2019.01.24-2019.02.16
hétfőtől-péntekig 10-18 óra között
szombaton 10-13 óra között

 

Ezt is olvassa el!
Nagyréde – Esélyt adunk, értéket őrzünk

Nagyréde - Hét csapat, csaknem ötven versenyző vett részt a Nagyrédei Értéknapon, amit most első alkalommal a falu teljes közössége Érdekel

Gyöngy Folklórfesztivál Gyöngyös

Augusztus 8-tól 13-ig hét ország néptáncosai mutatkoznak be a GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztiválon, amely minden eddiginél színesebb forgatagot hoz a városba. Érdekel

Ajándék

Arold Péter Elajándékozzák a hatvani Grassalkovich kastélyt. Ne olyan régen, még uniós pályázati pénzek segítségével felújított épületet. A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Érdekel

Megújult az I. világháborús emlékmű
Saját erőből és pályázati forrásból újult meg Hevesen a Finta Károly által készített I. világháborús emlékmű.

Saját erőből és pályázati forrásból újult meg Hevesen a Finta Károly által készített I. világháborús emlékmű. A pályázatot a Közép- Érdekel

Future Park

Future Park Future Park. Részlet a június 1-én nyílt kiállítás bemutatójából A kifejezés ereje, az önállóság Érdekel

Meghívó
Paprikafesztivál Boldog

Boldog Önkormányzata nagy szeretettel hívja meg önt és kedves családját a 17. Boldogi Paprikafesztiválra Ezt már olvasta? https://megyeihirek.info/csongrad-megye-szentes-kozel-fel-milliard-az-alkalmazottaknak/ http://somogy.megyeihirek.info/2018/08/25/siofok-scitec-muscle-beach/ http://pest.megyeihirek.info/2018/08/25/tuz-utott-ki-dunakeszin/

Mario Blanco és Kovács P. Attila fotókiállítása

Megnyitó időpontja: 2019. június 08. 11.00 óra Helyszín: Sástó Turisztikai Központ Kiállítóterme Kiállítást megnyitja: H.E. Dimas Wahab Indonézia Nagykövete Hiesz Érdekel

GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál Gyöngyös 2019

Arold Péter Gőzerővel készülnek Gyöngyösön  a Főtéri Nyári Esték programsorozatra hiszen jövő héten már készen kell állnia a színpadnak is. A Érdekel

Varga János (East együttes) a Gárdonyiban (Miskolc)

Gondolom emlékeitek között kristályosan tündököl az East zenekar és Varga János. Ha igen akkor egy lendülettel el is mehettek János Érdekel

Jubileumi gála műsor Ecséden

Születés napi gálaműsorra invitálja a kedves néptánc kedvelőket az ecsédi Kacus Néptánc Együttes június 2-ára az ecsédi művelődési házba.

Kultúra Napja Gyöngyösön

Gyöngyös TV Átadták a Gyöngyös Város Kultúrájáért díjat a Magyar Kultúra Napján. A kitüntetést minden évben Érdekel

Húsvéti programokkal vár Heves

Családi koncert és játszóudvar várja húsvét előtt a térségben élő gyerekeket, szüleiket és minden érdeklődőt a Művelődési Központ oldalkertjében, 2019. Érdekel

Ne mondjunk le a hagyományainkról

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi Érdekel

Már most szólok! Katalin bál Horton

Program 17.30-18.30: Vendégvárás Megnyitó A Kacus Néptáncegyüttes műsora Meglepetés vendég Vacsora Tombola Éjfélkor töltött káposzta Táncos mulatság a Solar Band Érdekel

Ma lépnek fel Gyöngyösön

Az orosz kozákok – Állami Tánc- és Énekegyüttes közel három évtizede varázsolja el a nézőket világszerte. Műsorukban a tradicionális kozák Érdekel

Barbár Éjszakák – avagy a világ első hajnalai – Tánctabló

Margitszigeti Szabadtéri Színpad - kulturajánló 2019. július 18. csütörtök, 21:00 „Egy utazás története, mert a világon minden egy utazás...” Az algír Érdekel

Lourdes-i barlang története

1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. Horton 2014 óta Érdekel

Elkészült az egri minaret teljes rekonstrukciója

Elkészült az egri minaret teljes rekonstrukciója. Kedden ünnepélyesen átadták és tavasztól ismét látogatható lesz a török hódoltság legészakibb műemléke. Kormányzati Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments