Hírek

Felmerülhet e a szándékos rongálás büntette?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

A használaton kívüli temetőkre ugyan úgy vonatkoznak a jogszabályok, mint a működőre. A területen minden nemű munkálatokra a temető üzemeltetője adhat engedélyt. Ecséden mind két temető üzemeltetője az önkormányzat, tehát az ott folyó munkálatok is a hivatal engedélyével történhet. A következő fotósorozat éppen ezért meghökkentő és kérdéseket vet fel a kegyeleti jogszabályok tekintetében. Minimum fel kell tenni a kérdést. Kik, a felelősek?

 

Hirdetés

 




Az alábbi fotók Ecséden készültek a régi, már használaton kívüli temetőben. A temető, az önkormányzat gondozásában áll, régebben emlék parkként szerették volna üzemeltetni. Nyilván nagyon nehéz az elhunytak hozzátartozóival felvenni a kapcsolatot, hiszen a síremlékek több évtized akár száz év távlatából emlékeznek a múltra és a törvényes gondozói, már talán nem is élnek, vagy nem tudhatnak szeretteik sírhelyének hollétéről. Exhumálni és az új temetőben újra elhelyezni komoly költség, viszont a terület gondozása kötelező feladata az önkormányzatnak.

De nem így:

hatvaninfo.hu

Ezt is olvassa el!
Az állam fizette ki Mészáros helyett

A Viresol Kft, vagyis a Mészáros-csoport visontai keményítógyára szennyezhette, az immár állami Mátrai Erőmű víztározóját, a [wpdiscuz-feedback id="nrg4jjis36" question="Mit szól Érdekel

Új szobrot kapott Ecséd

A Varga és Fiai Kft.(Gödöllő) újabb emlékművel gyarapította az országot. A huszárszobrot Ecséd főterén avatták fel, a Forradalom és Szabadságharc Érdekel

A gyanú szerint pénztárcát lopott egy ecsédi nő és lánya

Egy ecsédi nőt és 17 éves lányát azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2018. július 11-én 15 óra 30 perc körül Érdekel

Új Coop Nyílt Ecséden

Modern környezettel, tele polcokkal várja vásárlóit Ecséden az új Coop áruház. Mint az tudott, Ecséden a a főtéren üzemelő Coop Érdekel

Pedig reménykedtünk

Arold Péter Sajnos nem élte túl az égési sérüléseit az az ecsédi fiatalember, aki április 23-án egy tűzeseteben II. és Érdekel

Még két videó került fel az ecsédi tűzesetről

Még további két videó is felkerült a közösségi hálóra a szerdán délután történt tűzesetről. Mint azt korábban megírtuk  kigyulladt egy Érdekel

Már az ügyészségen vannak az ecsédi betörés iratai

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást két ecsédi férfi ellen.   Érdekel

Kedves Barátaink! Az idei évben is megrendezésre kerül a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány és az Ecséd Egyházközség közös szervezésében megvalósuló Érdekel

Nincs nyugalom Ecséden

Mr. Sandman Egy Olvasónk hívott fel a minap telefonon és jelezte, életveszélyesen megfenyegették őt, megvásárolt házát szétbontották, a tetőt elvitték. Érdekel

Párbeszéd: az Emmi kudarcot vallott az iskolák felkészítésében

A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák koronavírus-járvány elleni felkészítésében - mondta az Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments