Történelmi évfordulók

Fel a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti zászlóját

1994. április 27.

Az afrikai kontinens déli csücskét elfoglaló ország északon Namíbiával, Botswanával, Zimbabwéval és Mozambikkal határos, területébe szigetszerűen ékelődik be Lesotho és Szváziföld.

A terjeszkedő britek és a búrok (holland telepesek leszármazottai) között 1899-ben kirobbant háborút 1902-ben a britek nyertek meg. 1910-ben létrehozták a Dél-Afrikai Uniót, amely 1961. május 31-én köztársaság lett, és kilépett a Nemzetközösségből. Az utóbbihoz 1994-ben csatlakozott újra. A fehérek által a fekete lakossággal szemben létrehozott apartheid rendszert 1991-ben számolták föl és nemzeti kerekasztal tárgyalások kezdődtek. Az első szabad választások idején, 1994. április 27-én Johannesburgban az ország régi himnuszának hangjai mellett levonták az ország addigi hivatalos zászlaját, majd az új himnusz felcsendülését követően felvonták a Dél-afrikai Köztársaság új lobogóját. A régi zászlót jelképesen egy fehér bőrű katona vonta le, az újat pedig egy fekete bőrű katona húzta fel a zászlórúdra. Mintázata és színei a nemzeti zászló történetének főbb elemeit foglalja magába. Az egyes színek és színkombinációk más és más jelentéssel bírtak a különböző népcsoportok számára

Hirdetés




Ha tetszett, ossza meg, hagy lássa más is.
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Érdekel minket az ön véleménye is

Comments are closed.