Gyöngyös, Közélet

Ballagás Gyöngyösön

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Szerző

Több mint 500 diák ballag a napokban Gyöngyösön. A József Attila Szakgimnázium diákjai vonultak elsőként de egyben utoljára végig közösen az iskola falain belül és búcsúztak el tanáraiktól. Az ünnepségen az eredményes tanulókat dicséretben és oklevélben részesítették.

Az utolsó becsengetés előtti pillanatképek a József Attila Szakgimnáziumban. Ezt követően utoljára vonultak le közösen a lépcsőn és búcsúztak el iskolájuktól a ballagó diákok.

Hirdetés

 




 

Az ünnepségen a szülők és rokonok átadták a ballagóknak szánt virágokat, majd egy alsóbb éves tanuló búcsúztatta a végzősöket. Zsapka Ádám saját és ballagó társai nevében is búcsúzott iskolájától, tanáraitól és megköszönt minden segítséget – írja a gyongyostv.hu 

Ezt is olvassa el!
Mario Blanco és Kovács P. Attila fotókiállítása

Megnyitó időpontja: 2019. június 08. 11.00 óra Helyszín: Sástó Turisztikai Központ Kiállítóterme Kiállítást megnyitja: H.E. Dimas Wahab Indonézia Nagykövete Hiesz Érdekel

Névadó szponzora lett a gyöngyösi férfi kézilabdacsapatnak a HE-DO Kft.

Három évre szóló névadó szponzori szerződést kötött a gyöngyösi férfi kézilabdacsapattal a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az augusztus Érdekel

Megduplázzák a kapacitásukat

Az orvosi eszközöket gyártó B. Braun legnagyobb európai beruházása valósul meg Gyöngyösön. A bővítést az itt gyártott termékek iránti jelentős Érdekel

Gurul az ovi

Gurul az óvoda címmel ismét sportos délutánt szerveztek a Dobó úti Tagóvodában. Idén a közlekedés volt az esemény fő témája, Érdekel

Fölényes gyöngyösi siker az új idény első meccsén

Férfi kézilabda NB I - Fölényes gyöngyösi siker az új idény első meccsén  A Gyöngyös házigazdaként 32-22-re legyőzte a Komló csapatát a férfi Érdekel

Ingyenes lesz az óvodai úszásoktatás szeptembertől

Rendkívüli ülést tartott hétfőn a gyöngyösi képviselő-testület. A grémium soron kívüli tanácskozásán több pályázat benyújtásáról döntöttek a képviselők, akik támogatták Érdekel

Eltűnt a termelők pénze

Kezdődik az idei meggyszezon java, de sokan kénytelenek a partvonalról nézni az üzletkötéseket. Az ok, a gyöngyösi székhelyű Csépány és Érdekel

Felújítás segítséggel

A tajvani képviseleti iroda segítségével újult meg a Berze Nagy János Gimnázium dráma- és táncterme. A több mint egymillió forintos Érdekel

A Bodont is elintézte a Gyöngyös

Ábelék eddig fantasztikusak. Egy fiatal csapattal három meccsen 30 gólt rúgtak. A szombati nap első meccsén az Energia SC nyert Érdekel

Töretlen együttműködés

Hiesz György nem mond le párttagságáról és polgármesteri posztjáról Hiesz György nem mond le párttagságáról és Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is
<

Hozzászólás lezárva