Hírek

Feljelentés a Visontai esetleges környezetszennyezés miatt

Ajánljad Te is olvasásra!

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa Facebook-oldalán jelentette be, hogy feljelentést tesz a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő erőmű esetleges környezetszennyezése miatt. Emlékeztetett: idén augusztusban derült ki, hogy valami súlyosan szennyezi a Tarnát és a Bene-patakot.

Azonnal kérdést tettem fel a belügyminiszternek. A kapott válaszból kiderült, hogy a szennyezés Mátrai Erőmű Zrt. területéről ered. Ezen a héten úgy tűnik valamit a levegőbe eresztett ki Mészáros Lőrinc cége. Most nem kérdezek, hanem elmegyek feljelentést tenni környezetkárosítás, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt

— fogalmazott a politikus.

Júliusban írta meg az Egri Ügyek portál, hogy a Bene-patak partján, Visontánál rengeteg haltetemet találtak. Az ügyben érintett hatóságok, a vízügy és a katasztrófavédelem bejelentés alapján megkezdték a szükséges vizsgálatokat, a szennyezés jellegének és forrásának beazonosítását. A szennyezés eredetéről azóta sem tudni semmit írja a 24.hu

Október végén is volt egy baleset az erőműben, akkor porrobbanás történt egy feldolgozó üzem silótartályban Visonta külterületén, senki nem sérült meg – közölte akkor a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivője. Nagy Csaba elmondta: az eddig tisztázatlan okból bekövetkezett robbanás egy 80 tonnás tartályban történt, amelynek tetején izzott a korpa.

 

Érdekel minket az ön véleménye is

Comments are closed.