Kultúra

Karácsony! A te történeted

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A történet kezdete:

Ahogy lépdelek a régi falunk hófödte fehér utcáin meglepően gyorsan tódulnak a gondolataimba az emlékek. Az emlékek, amik legalább 20 éve, olyan meghatározó eseményei voltak az életemnek, amit már soha nem felejtek el.
A nevem Tom. Bár velem történt, amit most elmesélek, de ez a történet mégsem rólam szól, bár tény, hogy én ott voltam és megéltem azokat a bizonyos napokat.

Nagyjából húsz évvel korábban:

A falunk két utcából áll egy jó hosszú, nagyjából egyenes útból, ami bevezetett egészen a templomig és az ezt – nagyjából félúton – keresztülszelő, félkörívet leíró utcából, amit a faluban mindenki csak úgy hívott, hogy kenyérhéj utca. Főként a gyerekek kezdték el így nevezni, de aztán átragadt rá és felnőttek is így emlegették, mert olyan hajlított volt, mint egy leszelt kenyér.
Aznap a vadnak egyáltalán nem mondható, huncut szél, lassan kergette bele a várva várt nagy hópelyheket fogócska játékába és a már éppen landolni készült fehér pihécske az utolsó pillanatban felugrott a magasba és mintha csak azt mondaná, hogy „ez még nem az én választott helyem” huss, már repült is tovább, hogy megismételhesse legalább még vagy tucatnyi alkalommal hó-keringőjét. Már hetek óta vártuk, hogy havazzon és most, hogy végre az ég megnyitotta titkos havazós csapóajtaját, mi gyerekek önfeledten sikongtunk és a nagy hópelyhekkel együtt táncoltuk azt a bizonyos forgótáncot.
Ahol az egyenes fő utat metszette a kenyérhéj utca, ott lakott a falu polgármestere. Nekünk csak annyit sikerült kihallgatnunk, hogy nagyon beteg szegény és pont így Karácsony előtt rossz érzéssel töltött el, hogy lehet, meg fog halni. De aznap, hogy havazott, semmi nem tudott elszomorítani. Talán egy pillanatra térítette el a figyelmünk, amikor a polgármester házára srégen épült ház előtt mentünk el. Ott lakott a „gonosz bácsi”. Mi gyerekek így hívtuk.
Nagy ritkán jött csak ki a házból és amikor kijött – és mi „szerencsések” voltunk, hogy épp ott lehettünk, – ami éppen a kezünk ügyébe került azzal dobáltuk meg és közben igen sok csúnya, gonosz dolgokat vagdaltunk a fejéhez kiabálva – olyanokat, mint hogy: „gyilkos”, „Gonosz ördög”, „görcsös fejű”, „Családirtó” és hasonló csodásan szépségeket. Természetesen ezeket nem mi találtuk ki, hanem hallottuk a felnőttektől.
A kinézetre igen ronda ember, állítólag megölte a családját. Mi gyerekek, csak amikor ritkán, hallgatózások alkalmával el-eltudtunk kapni néhány szófoszlányt, morzsányi információnkként raktuk össze a történetet. És, hogy milyen a gyerek? Hát igen, mi is pont úgy működtünk: a hallott információkat torzítva, felnagyítva adtuk elő és meséltük tovább egymásnak és egymást rémisztgetve. Ő volt a „gonosz bácsi”, aki ha nem vagy elég figyelmes és jó gyerek, akkor elkap és téged is megöl, mint a családját. A rémisztgetések nagyon tökéletesek voltak és mi gyerekek pedig mintha csak olajat öntöttünk volna a tűzre, egyre jobban utáltuk és féltünk is egyszerre tőle.
Senki nem értette, hogy miért nem költözik már el. Pláne azt nem hogy egyáltalán miért költözött ide, úgy jó háromnegyed évvel ezelőtt.
A polgármesterünk, aki viszont áldott jó ember volt, épp akkor lett olyannyira beteg, hogy azóta jóformán egy pillanatig sem volt eszméleténél.
Ez a „gonosz bácsi”, ahogy betette a faluba a lábát a polgármester eszméletlenül feküdt. Mintha valami földöntúli varázslat lett volna.
Ahogy odaértünk a házához, az arcunkról leomlott a mosoly, kerítettünk a földről egy-egy követ és az addigra már – okulva az előzményekből – védelem okán fával beszögelt ablaknyílásokra hajítottuk. Természetesen ki-ki hozzá kiáltotta a maga kis megjegyzését a „gonosz bácsira” és mint aki jól végezte a dolgát szaladtunk is tovább a hópelyhekkel. Azt már egyikünk sem látta, hogy belülről egy szempár vizslat kifelé.

Mint minden gyerek én is nagyon vártam a Karácsonyt. Édesapám vasárnap délután valami falugyűlésre ment. Én 12 évesen meg csak arra tudtam gondolni, hogy már csak két nap és Karácsony.

A falugyűlés:

Vasárnap délután már egészen sötét volt. A falu, úgynevezett művelődési házában gyűltek össze a meghívottak. Ott volt a jegyző, a három leggazdagabb vagyonos embere a falunak, a két orvos, a szakszervezet vezetője és apám, aki a helyettese volt, így meghívást szerzett erre a gyűlésre. Ott volt még pár hivatalnok, a pap, a kántor, meg postamester és a polgármester kvázi jobb keze a titkár.
A jegyző nyitotta meg az ülést. Felsorolta a sok tervezett napirendi pontot, de mivel a polgármester titkára szinte soha nem szakadt el az ágyától, így most siettette az egybegyűlteket, hogy kezdjék a polgármester ügyével. Mindenki beleegyezett.
A jegyző gyorsan átadta a szót az orvosoknak, aki közül a magasabbik és egyben vékonyabb állt fel. Elmondta ilyen érthetetlen szakmai, latin nyelven, hogy mi a baja a polgármesternek. Aztán regéket mesélt, hogy mennyi és milyen sokféle kezelést nyújtottak a betegnek. De ami a leglényegesebb volt az egészben az az, hogy a polgármester a halálán van.
Mindenki elhallgatott és megrökönyödve maga elé bámult, szemeit szinte az asztal lapjához szögezve. Talán egy perc is eltelt mire felállt az egyik gazdag ember és megtörte a csendet.
– Nem sokára új polgármestert kell választanunk. – a szavai határozottak voltak és igy mindenki rá figyelt.
A postamester volt, aki fészkelődött egy sort, majd, csak oda szólt neki:
– De hát mindjárt Karácsony van!
– Karácsony ide vagy oda, ha meghal a polgármester, utódot kell választani. – Válaszolt meg neki a még mindig állva maradt vagyonos, majd folytatta: – mégsem maradhat a falu polgármester nélkül!
Bár csöndben maradtak az emberek, de nagyjából a legtöbben biccentgettek a fejükkel, amivel azt jelezték, hogy végső soron igaza van a gazdag embernek.
– Mégis… mégis, mikorra várható… hogy… tudják orvos urak… na… hogy meghal, a mi jó polgármesterünk? – kérdezte kicsit vontatottan az egyik hivatalnok.
Most a másik kövérebb állt fel és csak ennyit mondott:
– Nincs már neki hátra talán egy, vagy két napja.
A teremben mindenki felszisszent, mert bár halál is rossz hír volt, de ezt azért ezt senki nem várta, hogy ennyire hamar bekövetkezik.
A titkár erre felállt a helyéről és szótlanul kiballagott a teremből.

A sürgöny és ami még történt…

A gyűlés után egy nappal, a két orvos hosszú időn keresztül ott tüsténkedett a polgármesteri házban. Az emberek eközben suttogtak, pletykáltak és már mindenki tudta, hogy vége az életének. Már csak azt várták, hogy bejelentsék a szomorú hírt. Azárt fohászkodtak, hogy csak ne Karácsony Szentestéjén, mert az hogy megkeserítené ez a gyönyörű napot.
A „gonosz bácsi” talán még halkabb és elbújtabb volt, mint szokott lenni, ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Mi gyerekek meg mivel az idősebbek siránkoztak, a bosszúnkat rázúdítottuk és jártunkban, keltükben jól megdobáltuk kővel a házát.
Aznap Karácsony előtti, hétfői napon egy sürgöny érkezett. Azt nem lehetett tudni mi állt benne, de kedden pont Karácsony napján, hajnalban elviharzott egy kocsival a jegyző, a két orvos, meg egy hivatalnok.
Két érzésre emlékszem aznap reggelről. Az egyik az, amikor mindenki kétségbeesésében pletykálni kezdett, hogy itt a beteg polgármester és pont most magára hagyta mind a két orvos, de még a jegyző is… és pont Karácsony napján. Mi lesz, ha tényleg ma hal meg? A másik érzés pedig az a csodálatos várakozás, ami a Karácsony estével kapcsolatosan érkezett meg a szívembe, hogy vajon milyen csoda fog rám várni?!
Az első érzés – Karácsonyhoz nem méltó módon – szította benne a haragot a „gonosz bácsival” szemben. Én biztos voltam benne, hogy ő tehet mindenről és ha elrontja – már így is nagyon sokat rontott rajta – a Karácsonyom, akkor bizony én rádöntöm azt a csúnya házát.
Átmentem hát a barátaimhoz és elmondtam nekik is ezt az érzés. Ők is egyetértettek velem. Majd jól felkorbácsolt hangulatban elindultunk, hogy tőlünk telhető módon még utoljára megdobáljuk, vagy ha adódik más lehetőség is, akkor bevessünk mindent ellene. Megszállt minket a „Karácsonyi hangulat”!

A „gonosz bácsi”

Karácsony reggelén – bár senki nem tudja pontosan, hogy mi történt abban a házban, de – a „gonosz bácsi” megreggelizett és érdeklődve figyelte a fákkal bereteszelt ablaknyílások között, az eseményeket. Elmentek a jegyzőék. Aztán fura hangulat lett úrrá a falun. Egyrészt egy siránkozós hangulat másrészt egy lincselős szándék.
Ha valaki belenézett volna, akkor a szemébe, akkor azt látta volna talán, hogy ő felkészült bármire.
A polgármester házából három ember lépett ki és sietve mentek át a srégen álló házba. Épp akkor igen sok ember járt arra. Volt, aki kíváncsi volt. Volt olyan, aki csak együtt akart érezni a beteggel és ezért ment a háza elé. Volt olyan is, aki kész volt bármire és testi lelki támogatás miatt téblábolt a közelben és voltak olyanok is, akik azért mentek, hogy valakit megbüntessenek, aki tehet erről az egészről.
Amikor mi odaértünk a polgármester háza elé, igen meglepő látvány fogadott. A „gonosz bácsi” kilépett az utcára. Ilyet ezelőtt még soha senki nem látott. De a pillanatnyi megrökönyödés után aztán nekiiramodott a sok ember és titkár, meg a két segítő alig bírták megvédeni a nagy táskával a kezében, bicegő járású és torz arcú embert.
Intettem a barátaimnak és mi is szaladtunk oda közelbe. Pár lépésnyire ment el mellettem. Mintha rám is pillantott volna és mintha mosolygott is volna. Bántani akartam. De nem értettem, hogy hogy történhet ilyen, hogy a titkár meg a másik kettő védelmezi. Ha lassan is, de elért a polgármester ajtajáig belépett rajta és maga mögött bezárult az ajtó.
Bár meghajigálták mindenfélével, ami csak a kezük ügybe került, de jól elagyabugyálni nem sikerült.
Ahogy bezárult az ajtó mindenki lefagyott.
Bement az az ember a polgármester házába, aki a falu fő gonosza. Aki megölte a családját és aki valószínűleg az ördöggel cimborál. És most ott van a szeretett polgármesterünknél. Hogy lehetséges ez? És hogy lehetséges az, hogy őt segítették a titkár, meg a többi ember?
Első gondolatom az volt, hogy miért nem törjük rájuk az ajtót. De aztán gondolom nem csak nekem jutott az az eszembe, hogy azért ez mégis csak a polgármester háza, ilyet nem lehet csinálni, így aztán vártunk.
Mára a havazás után megérkezett a hideg is és a szél már nem csak pajkos volt, hanem harapósabban utasított a vastagabb öltözék viseletére.
Nem tudnám pontosan megmondani, de talán 2-3 óra telt el úgy, hogy semmit nem tudtunk, mi történik odabenn. Kinn fagyoskodtunk és vártuk, hogy valaki mondja el végre, hogy mi folyik itt!?

A polgármester

Nekem már majd’ lefagyott a fülem és az orrom is kivörösödött. Már azon tanakodtam, hogy várok egy kicsit még és szólok a többieknek, hogy hazamegyek melegedni kicsit és majd utána visszajövök.
Ekkor kinyílt az ajtó.
Tulajdonképpen én mindent vártam csak azt nem, ami történt. Gondoltam arra, hogy most bejelentik, hogy meghalt a polgármester. Gondoltam arra, hogy valami gonosztól megszállt ember lép ki az ajtón és elrontja a Karácsonyt. Ilyen és hasonló ötletek cikáztak az agyamon, amikor is szembe lépett velem a polgármester ajtaján keresztül a valóság.
A polgármester lépett ki az ajtón. Erőtlen volt, de a saját lábán jött ki és mosolygott.

Egy orvos története

Nem nagyon tudom elmondani, hogy az a sok harag és utálat, ami bennünk – de főleg bennem – akkor felgyülemlett és odavittük magunkkal a ház elé, mikor és hogy oldódott fel, de arra emlékszem pontosan, hogy bicegett át a „gonosz bácsi” a polgármestertől a házáig.
Senki nem bántotta. Sőt az én lelkem először kicsit bár sírt bánatában, amit tettem, aztán meg valami fura megmagyarázhatatlan hatás alá kerültem.
Amikor mellém ért mosolygott és megállt. Nagyon nagy táskát cipelt kitartóan. Odalépett mellém, maga felé fordította és kinyitotta. Sok kis doboz, meg tégely, meg orvosi – számomra ismeretlen – eszköz lapult a táskája mélyén. Amikor megtalálta, amit keresett, majd rám nézett, picit megijedtem egy pillanatra. Akkor láttam először közelről csúf, megégett arcát.

Majdnem egy egész éven keresztül hallottuk és hallgattuk a „gonosz bácsi” történetét, aki megölte a családját és gonosz tette jutalmául, a gonosz elcsúfította az arcát.
Senkit nem érdekelt a valóság. Igen ilyenek vagyunk mi emberek. Könnyebb a rosszat meghallani, mint a jót megkeresni. Érdekesebb sok rossz, mint egy kis jó történet. Katasztrófaturizmusra repül a sok pletykára éhes nyelv és alig várja, hogy kifecseghesse titkát bárkinek, akinek az árthat.
Később tudtam csak meg, hogy a „gonosz bácsi” neve valójában Edmond volt. Méghozzá Dr. Edmond! Igen orvos volt. Méghozzá milyen! Az akkori kor legjobb orvosa. A polgármesterünk kérte meg, hogy jöjjön el a falujába, mert beteg lett. Felajánlotta neki, hogy lakjon ott és segítsen neki. Senki nem tudta, hogy barátok voltak. Senki nem sejtette, hogy Edmond segíteni jött.
Viszont úgy esett, hogy mire beköltözött, a polgármester eszméletét vesztette és pletyka erősebb és gyorsabb volt, mint Dr. Edmond lába.
De a pletyka gyorsan rágalommá vált. Az igaztalan, elferdítet igazság meg ráégett Edmondra sokkal jobban, mint az a forró olaj anno az arcára.
Edmond a feleségével és a lányával kirándulni indultak. Egy szikla tetején álltak meg és bár Edmond behúzta a kéziféket, de a felesége, amikor hátranyúlt a lányának adni valamit, véletlenül kioldotta a féket. Edmond saját két kezével próbálta visszatartani a kocsit. Ami túl nehéz volt. Minden olyan gyorsan történt. A felesége a gyereket akarta menteni és már nem volt ideje kiszállni. Az autó odacsapódott alul a sziklának mikor az első kereke lebukott és kigyulladt. Edmond arca ekkor égett össze, de utolsó erejéig tartotta, amíg bele nem zuhant a szakadékba.
Nem! Nem hogy nem ölte meg a családját, hanem meg akarta menteni. Ez a seb sokkal nagyobb, mint az arcán viselt égési seb.
Edmond viszont nem tört meg.

Az én pillanatom

Amikor ott álltam az összeégett arcú ember előtt, aki pár órával az előtt a pillanat előtt még a „gonosz bácsi” volt szememben, abban a pillanatban lett Dr. Edmond.
Már évek óta küzdöttem egy csúnya viszkető bőrbetegséggel a kezemen. Nem tudom, mikor látta meg. Azt sem, hogy hogy varázsolt. De bár az arca rút volt, a szemei mosolyogtak és felém nyújtott egy kis ajándék dobozt és ezt mondta:
– Ez egy kenőcs. Kend be minden reggel és este a kezed vele, amíg el nem múlik. Egy ilyen ragyogó fiatalembernek, a kezének is szépnek kell lennie – mondta és odaadta a masnival átkötött és a tetejére kis harangot erősített dobozkát.
Az a pillanat volt, az én pillanatom. Akkor ott fura érzés volt. De utána tudtam, hogy ez volt életem egyik legszebb Karácsonyi ajándéka. A kékes színű dobozka, rajta a szép masni a haranggal és az a krém, ami teljesen tünetmentessé tette a betegségemet egy olyan embertől, akit hónapokon keresztül ok nélkül utáltam és kavicsokkal dobáltam a házát. Egy olyan embertől kapni szeretetet, aki csak megvetést és gyűlöletre számíthatott tőlünk. Ez a pillanat – akkor még nem tudtam de – megváltoztatta az egész életemet.

A falu.

Hogy mi történt pontosan? Nos Dr. Edmond kérésére a polgármester, – aki ez után még 14 évig volt a falu polgármestere és így meghiúsította azt a szándékot, hogy letaszítsa a székéből egy másik hivatali ember – végül is nem jelentette fel. Nem csak a jegyzőt nem jelentette, de azokat az orvosokat sem, akik hónapokon keresztül nem csak, hogy félrekezelték, de tudatosan a halálba taszították volna a gyógymódjukkal, ha akkor nem kapnak sürgöny, nem mennek el és így nem lesz módja Dr. Edmondnak megmentse a tudatos félrekezelésből.
A két orvos nagyon elszégyellte magát és messzire menekült. Soha nem ártottak azután már senkinek, de amennyire én tudom, valahogy a pletyka utol érte őket és sikertelenek lettek a munkájukban.
A jegyző lebetegedett és egyedül, elhagyatottan egy szanatóriumba került halála napjáig. Egy ember látogatta csak kéthetente egyszer. Ugyanaz az ember, aki mikor lerobbant segített bejutnia a szanatóriumba és saját költségén megmentette az utcára kerüléstől: Dr. Edmond volt. Ő volt az is, aki az orvosoknak és családjuknak anyagi segítséget nyújtott, hogy átvészeljék a nehéz időszakokat.
Igen egy kitervelt gonoszság okozói voltak és Edmond annak ellenére, hogy barátjának is ártottak és őt meg majdnem teljesen ellehetetlenítették, segített nekik. Miért? Mert ő volt Dr. Edmond.

Én ezután már soha nem találkoztam vele, csak hallani hallottam sok jót róla.

Napjainkban:

Karácsony van és a talpam alatt ropog a hó. Nem messze van a szüleim háza már. Nem régen telefonáltam nekik tudom, hogy várnak minket. Engem, a feleségem és a kis unokájukat.
Ahogy lépdelek a kenyérhéj utcán a polgármester háza után srégen ott áll még mindig Dr. Edmond háza.
Akkor anno, ott megtanultam, hogy a Karácsony magától nem lesz csoda. A csodát te teremted meg.
A másik, amit megtanultam, hogy a szeretet legmélyén teljes ingyenesség van. Nincs gőg, nincs gonoszság, nincs irigység, nem kell hozzá semmit birtokolnod, elég vagy hozzá csak te magad.
Milyen egyszerű és mégis mennyire nehéz. Törekszünk a szeretetre, de mégis annyi rossz van bennünk.
És legvégül, bár annyi rossz van bennünk mégis ezzel a tökéletlenséggel együtt is a legnagyobb kincs elfogadni a másikat és szeretni úgy, ahogy van. És ahogy egyre jobban beleássuk magunkat ebbe rájövünk, hogy nem tudunk „csak úgy” szeretni, mert a legnagyobb önámítás az, hogy amikor kicsit sikerül jónak lenni, amikor kicsit, sikerül odabújni a másikhoz, amikor sikerül megölni valakit, akkor elhisszük, hogy mi most már nagyon tudjuk a módját, hogy kell jónak lenni és szeretni. De az első rossz mozzanatra már összekócolódik a szemöldök, elkeskenyedik a száj és ami legrosszabb, hogy elindulnak a fejünkben cikázó útjain a buta gondolatok, amik már nem állnak meg. Visszaütünk, harapunk és bántunk.
És akkor mit kell tenni? Bár tudva, hogy el fogunk bukni, mégis, legalább Karácsonykor erős szándékkal megpróbálni a tiszta szeretetre törekedni és ha elestünk, felkelni és újrakezdeni.

Áldott, békés és nagyon boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

V.W.

———————————————————

Vladimir Weaver Novellái

Felhívás: Itt van végre Vladimir Weaver sci-fi regénye a: “13+1”

Olvasd ingyen:

vladimirweaver.com

Ezt is olvassa el!
Húsvéti programokkal vár Heves

Családi koncert és játszóudvar várja húsvét előtt a térségben élő gyerekeket, szüleiket és minden érdeklődőt a Művelődési Központ oldalkertjében, 2019. Érdekel

Meghívó
Paprikafesztivál Boldog

Boldog Önkormányzata nagy szeretettel hívja meg önt és kedves családját a 17. Boldogi Paprikafesztiválra Ezt már olvasta? https://megyeihirek.info/csongrad-megye-szentes-kozel-fel-milliard-az-alkalmazottaknak/ http://somogy.megyeihirek.info/2018/08/25/siofok-scitec-muscle-beach/ http://pest.megyeihirek.info/2018/08/25/tuz-utott-ki-dunakeszin/

Ne mondjunk le a hagyományainkról

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi Érdekel

Jubileumi gála műsor Ecséden

Születés napi gálaműsorra invitálja a kedves néptánc kedvelőket az ecsédi Kacus Néptánc Együttes június 2-ára az ecsédi művelődési házba.

Barbár Éjszakák – avagy a világ első hajnalai – Tánctabló

Margitszigeti Szabadtéri Színpad - kulturajánló 2019. július 18. csütörtök, 21:00 „Egy utazás története, mert a világon minden egy utazás...” Az algír Érdekel

Már most szólok! Katalin bál Horton

Program 17.30-18.30: Vendégvárás Megnyitó A Kacus Néptáncegyüttes műsora Meglepetés vendég Vacsora Tombola Éjfélkor töltött káposzta Táncos mulatság a Solar Band Érdekel

Befejeződött az átalakítás az Ásványok Házában

Befejeződött az átalakítás az Ásványok Házában. Az eredeti, közel 4700 darabos magángyűjtemény nemcsak külsejét, hanem összetételét tekintve is megújult. Az Érdekel

Ma lépnek fel Gyöngyösön

Az orosz kozákok – Állami Tánc- és Énekegyüttes közel három évtizede varázsolja el a nézőket világszerte. Műsorukban a tradicionális kozák Érdekel

Mogyoró és narancs – Karácsonyi történet

A mogyoró és narancs Réges-régen, amikor még a városokat kőfallal vették körbe és a bejáratokat őrök vigyázták éjjel is, meg Érdekel

Megújult az I. világháborús emlékmű
Saját erőből és pályázati forrásból újult meg Hevesen a Finta Károly által készített I. világháborús emlékmű.

Saját erőből és pályázati forrásból újult meg Hevesen a Finta Károly által készített I. világháborús emlékmű. A pályázatot a Közép- Érdekel

Lourdes-i barlang története

1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. Horton 2014 óta Érdekel

Bukta Imre – nálunk vidéken kiállítás

Bukta Imre legfrissebb munkáiból és korábbi fontos műveiből is válogat a Kieselbach Galéria Nálunk, vidéken címmel péntektől látható kiállítása. Bukta Érdekel

Varga János (East együttes) a Gárdonyiban (Miskolc)

Gondolom emlékeitek között kristályosan tündököl az East zenekar és Varga János. Ha igen akkor egy lendülettel el is mehettek János Érdekel

Future Park

Future Park Future Park. Részlet a június 1-én nyílt kiállítás bemutatójából A kifejezés ereje, az önállóság Érdekel

A könyv megálmodója,  szerkesztője Maksa Henrietta a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze

November 18-án került sor Ecséden a Községi Könyvtárban a Képeskönyv Ecséd és a Zagyva menti települések népviseletéről című könyv bemutatására. Érdekel

Mario Blanco és Kovács P. Attila fotókiállítása

Megnyitó időpontja: 2019. június 08. 11.00 óra Helyszín: Sástó Turisztikai Központ Kiállítóterme Kiállítást megnyitja: H.E. Dimas Wahab Indonézia Nagykövete Hiesz Érdekel

Kultúra Napja Gyöngyösön

Gyöngyös TV Átadták a Gyöngyös Város Kultúrájáért díjat a Magyar Kultúra Napján. A kitüntetést minden évben Érdekel

Nagyréde – Esélyt adunk, értéket őrzünk

Nagyréde - Hét csapat, csaknem ötven versenyző vett részt a Nagyrédei Értéknapon, amit most első alkalommal a falu teljes közössége Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments