Kék hírek

Kardlappal ütötte ismerőse autóját

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság és rongálás bűncselekmények elkövetése miatt indított eljárást egy tarnazsadányi lakossal szemben.

A nyomozás adatai alapján a 19 éves gyanúsított 2019. október 24-én 14 óra körül Tarnabodon, az Ady Endre úton személygépkocsival megállásra kényszerített egy másik járművet, melyre több alkalommal ráütött egy nála lévő karddal. A férfit rövid időn belül elfogták a rendőrök.

Az ellene folytatott eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek – írja a police.hu

Ezt is olvassa el!
Nógrádba ment lopni egy gyöngyöspatai nő

Egy 19 éves gyöngyöspatai nő ellen fejezték be az eljárást a rétsági rendőrök. A Rétsági Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott Érdekel

Nem az autóhoz tartoztak a rendszámok

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsijával 2019. április 7-én 14 óra 20 perckor Bélapátfalván, ahol a rendőrök intézkedés alá vonták. A Érdekel

Garázdaság és rongálás Gyöngyösön

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 41 éves férfi és egy 16 éves Érdekel

Lopott autót intettek le

A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a személyautót lopás miatt keresik. A Hatvani Rendőrkapitányság járőre 2019. február 15-én 13 Érdekel

Mobiltelefont loptak

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Már az ügyészségen vannak az ecsédi betörés iratai

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást két ecsédi férfi ellen.   Érdekel

Baltával hadonászott Gyöngyösön

A gyöngyösi férfit garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki. Egy gyöngyösi férfit azzal gyanúsítanak, hogy 2020. január 15-én 13 óra Érdekel

24 órás jelentés a közutakról Heves megyében

Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába öt anyagi káros közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Személyi sérüléssel Érdekel

Unokázós csalókat fogtak el a megyében. A nyomok Szűcsibe és Gyöngyöspatára vezettek

Az egri rendőrök őrizetbe vették a három férfit. A bíróság egyikük letartóztatását elrendelte. Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűncselekmények Érdekel

Rendszámtábla az utastérben

Rendszám nélkül közlekedett egy ecsédi férfi Hatvanban. A járőrök 2019. január 11-én 11 óra körül a hatvani Pázsit utcában igazoltattak Érdekel

Továbbra sincs hír

Arold Péter Hírek Hatvan A Hatvani Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Hatvanban történt verekedés ügyében. Mint Érdekel

Ékszereket lopott egy gyöngyösi házból

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok Érdekel

Heves megyei összesítő

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és három anyagi kárral járó közlekedési balesetről Érdekel

Tűz Ecséden – Videóval is frissítve!

Kigyulladt egy ház. Egy ember is megsérült. Mentőhelikopter is kellett. Egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett. Többet sajnos egyenlőre nem Érdekel

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt két, jelenleg letartóztatásban lévő férfival szemben, akik még 2019 decemberében megállapodtak abban, hogy pénzt Érdekel

A gyanú szerint pénztárcát lopott egy ecsédi nő és lánya

Egy ecsédi nőt és 17 éves lányát azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2018. július 11-én 15 óra 30 perc körül Érdekel

Kábítószer birtoklás és fogyasztás Gyöngyösön

Kábítószerbirtoklás miatt állítottak elő két személy Gyöngyösön. Egy közúti ellenőrzés során lettek figyelmesek a járőröző rendőrök a zavartan viselkedő férfire Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments