Hírek, Tudomány-technika

Búcsú a töltőktől? Az EU egységesekké tenné a mobiltöltőket

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A töltők egységesítése nem csak a fogyasztók életét könnyítené meg, de jelentősen csökkentené az elektronikus szemét mennyiségét is az EP szerint.

Az EP-képviselők egy január 13-i vitán arra kérték a Bizottságot, hogy júliusig álljon elő egy javaslattal a mobiltöltők egységesítésére. A kezdeményezés az EP belső piaci szakbizottságától származik, amely az okostelefonokhoz, tabletekhez, e-book olvasókhoz, okos kamerákhoz és egyéb hordozható berendezésekhez javasolt egységes töltőt.

„A Bizottságnak bizonyítania kell, hogy ő ül a kormánynál és nem engedi, hogy a tech óriások határozzák meg, mi a sztenderd” – mondta Róza Thun (néppárti, lengyel), a belső piaci szakbizottság alelnöke. Az EP-képviselő szerint ha az új Európai Bizottság komolyan veszi az előrelépést a digitális területeken, akkor a következő hat hónapban elő kell állnia egy javaslattal a mobiltöltők egységesítésére.

Jó nekünk, jó a környezetnek

Az egységes mobiltöltő bevezetésével olcsóbbá válnának a termékek, és csökkenne az elektronikus szemét mennyiége is.

Ha új készüléket vásárolunk, automatikusan jár mellé az új töltő. Az eldobott régi töltők becslések szerint évente több mint 51 ezer tonna elektronikus hulladékot jelentenek, így jelentős mértékben megterhelik a környezetet. A Bizottság számításai szerint az elektronikus szemét mennyisége 12 millió tonnára nőhet 2020-ra.

Persze, emellett a mi napi életünket is nagyban megkönnyítené, ha minden készülékünkhöz ugyanazt a töltőt használhatnánk.

Önkéntes alapon nem működött a szabályozás

A Bizottság az egységes töltő kifejlesztésére ösztönözte az iparágat, de ez a megközelítés az uniós törvényhozók szerint nem hozta meg a kívánt eredményt: a különböző gyártók önszorgalomból nem fejlesztenek ki egy általánosan használható töltőt. Az EP ezért további lépéseket sürget.

Ezt is olvassa el!
Ügyészségen a rongálók nyomozati anyaga

Lőrinci - Ahogy arról korábban már a police.hu beszámolt,   a hatvani járőrök 2019. augusztus 23-án az esti órákban elfogták azt a Érdekel

Rangos kitüntetést kapott

Rózsaszentmárton szülötte is rangos kitüntetést kapott az állami ünnepen március 15-én. Prof. Dr. Illés Árpád  a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Érdekel

“Néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust”

Arold Péter A Debreceni Egyetem öt éve jelölte meg az egészségipart mint fejlesztési fókuszterületet. Szilvássy Zoltán rektor három éve egy Érdekel

Csaknem 100 százalékos pontossággal képesek kiszagolni a kutyák a citrusféléket sújtó kórt

Csaknem 100 százalékos pontossággal képesek kiszagolni a citrusféléket sújtó sárgasárkány-kórt (huanglongbing, HLB) a speciális feladatra kiképzett keresőkutyák - derült ki Érdekel

Régóta foglalkoztatja a tudósokat: ez lehet az összefüggés a titokzatos kilencedik bolygó és az Uránusz között Az Uránusz tengelye a Érdekel

Kanada is kitiltotta az új 737 Boeingeket

Forrás Kanada is kitiltotta légteréből szerdán a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító Érdekel

Stühmer. Kilója 6500 ft.

Arold Péter Két napja cikket írtam egy horti eset  apropójából, minek  alapja néhány olyan esemény, ami kérdéseket vetett fel bennem. Érdekel

Eltemették Csukás Istvánt

Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton Érdekel

200 éven belül elfogy a Föld összes héliumtartaléka, és az nagy baj

Az ember el sem tudja képzelni, hogy mennyi mindenre használják a héliumot. A hélium nemcsak partikellék, az orvoslásban, az elektronikában Érdekel

Ennek vége…..vége?

Arold Péter Amikor az ember arra gondol, hogy talán másfelé mozdul a politikai viselkedés Magyarországon. Hamar lehet tévedni. A közéleti Érdekel

Jön a nagy bumm?

Katasztrofális galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem Érdekel

Jelek, hogy a halál három napon belül bekövetkezik (18+)

A haldoklás gondolatát, ha tehetjük, elhessegetjük. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben jobb ha tudjuk, hogy egy súlyos, halálos beteg meddig Érdekel

Magyar kutatók új kapcsolatot tártak fel az idegsejtek és az agy fő immunsejtjei között

Arold Péter Tudomány-Technika A most felfedezett kapcsolat segíthet a sérült idegsejtek megmentésében, és akár teljesen új terápiás irányokat nyithat a Érdekel

Önkormányzati összevonások Horton

Arold Péter Hort önkormányzata február 3-án egy rendkívüli testületi ülésen összevonta a település két önkormányzati Kft.-jét többek között költségcsökkentés és Érdekel

A nyári hónapokban szükségesek a klíma berendezések

A globális felmelegedés miatti riadót tudomásul vették a klímaberendezést gyártó cégek is, így egyre környezet barátabb berendezéseket gyártanak. Ezeket a Érdekel

Ki emlékszik még rá?

Tudomány-Technika a Facebookon is Taliándörögdön 1977-ben felépült Magyarország egyetlen földi űrtávközlési állomása, amely kezdetben a szovjet geostacionárius és Orbita típusú Érdekel

Hort megemlékezés

Arold Péter Talán a szocialista, vagy kommunista rendszer -  tán nem is tudom melyik  - legnagyobb emberellenes hibái közt ott Érdekel

A Nap előtt elsuhanó Nemzetközi Űrállomás

Lélegzetelállító felvételeket készítettek Gyöngyös közeléből a Nap előtt elhaladó Nenzetközi Űrállomásról.  

  A Nemzetközi Űrállomás (International Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments