Hírek, Tudomány-technika

Búcsú a töltőktől? Az EU egységesekké tenné a mobiltöltőket

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A töltők egységesítése nem csak a fogyasztók életét könnyítené meg, de jelentősen csökkentené az elektronikus szemét mennyiségét is az EP szerint.

Az EP-képviselők egy január 13-i vitán arra kérték a Bizottságot, hogy júliusig álljon elő egy javaslattal a mobiltöltők egységesítésére. A kezdeményezés az EP belső piaci szakbizottságától származik, amely az okostelefonokhoz, tabletekhez, e-book olvasókhoz, okos kamerákhoz és egyéb hordozható berendezésekhez javasolt egységes töltőt.

„A Bizottságnak bizonyítania kell, hogy ő ül a kormánynál és nem engedi, hogy a tech óriások határozzák meg, mi a sztenderd” – mondta Róza Thun (néppárti, lengyel), a belső piaci szakbizottság alelnöke. Az EP-képviselő szerint ha az új Európai Bizottság komolyan veszi az előrelépést a digitális területeken, akkor a következő hat hónapban elő kell állnia egy javaslattal a mobiltöltők egységesítésére.

Jó nekünk, jó a környezetnek

Az egységes mobiltöltő bevezetésével olcsóbbá válnának a termékek, és csökkenne az elektronikus szemét mennyiége is.

Ha új készüléket vásárolunk, automatikusan jár mellé az új töltő. Az eldobott régi töltők becslések szerint évente több mint 51 ezer tonna elektronikus hulladékot jelentenek, így jelentős mértékben megterhelik a környezetet. A Bizottság számításai szerint az elektronikus szemét mennyisége 12 millió tonnára nőhet 2020-ra.

Persze, emellett a mi napi életünket is nagyban megkönnyítené, ha minden készülékünkhöz ugyanazt a töltőt használhatnánk.

Önkéntes alapon nem működött a szabályozás

A Bizottság az egységes töltő kifejlesztésére ösztönözte az iparágat, de ez a megközelítés az uniós törvényhozók szerint nem hozta meg a kívánt eredményt: a különböző gyártók önszorgalomból nem fejlesztenek ki egy általánosan használható töltőt. Az EP ezért további lépéseket sürget.

Nézze meg ezt is
Kanada is kitiltotta az új 737 Boeingeket

Forrás Kanada is kitiltotta légteréből szerdán a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító Érdekel

Jön a nagy bumm?

Katasztrofális galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem Érdekel

Új dizájnnal csábít a Facebook

Bár még béta verzióban fut és csak megnézheted milyen lesz ha kész lesz, de sok külső elemmel gazdagítja kinézetét a Érdekel

Magyar kutatók új kapcsolatot tártak fel az idegsejtek és az agy fő immunsejtjei között

Arold Péter Tudomány-Technika A most felfedezett kapcsolat segíthet a sérült idegsejtek megmentésében, és akár teljesen új terápiás irányokat nyithat a Érdekel

A Bosch már babakocsit is tervez

Babakocsikhoz fejleszt intelligens hajtásrendszert a Bosch Intelligens érzékelők szabályozzák a babakocsi elektromos hajtását és az automatikus fékezést, mérik a sebességet Érdekel

Zuckerberg: szabályozzuk a Facebookot

A Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat igazgatója hétfőn az EU vezetőivel találkozott. A vezérigazgató javaslatokat tartalmazó csomagot nyújtott át Érdekel

A Nap előtt elsuhanó Nemzetközi Űrállomás

Lélegzetelállító felvételeket készítettek Gyöngyös közeléből a Nap előtt elhaladó Nenzetközi Űrállomásról.  

  A Nemzetközi Űrállomás (International Érdekel

A Katasztrófavédelem felhívása

Vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát a Ciara nevű viharciklon, amely a késő esti órákban Magyarország fölé is megérkezik. Az Országos Érdekel

Jelek, hogy a halál három napon belül bekövetkezik (18+)

A haldoklás gondolatát, ha tehetjük, elhessegetjük. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben jobb ha tudjuk, hogy egy súlyos, halálos beteg meddig Érdekel

Újabb veszély fenyeget

Újabb veszély fenyegeti a gyanútlan felhasználókat a számítógépük előtt

Popey jól tudta. A spenót doppingol!

Arold Péter A Berlini Szabadegyetem kutatói által  elvégzett tanulmány szerint, a spenót doppingol ugyanis egy ekdiszteron nevű vegyületet tartalmaz, ami Érdekel

Ügyészségen a rongálók nyomozati anyaga

Lőrinci - Ahogy arról korábban már a police.hu beszámolt,   a hatvani járőrök 2019. augusztus 23-án az esti órákban elfogták azt a Érdekel

Régóta foglalkoztatja a tudósokat: ez lehet az összefüggés a titokzatos kilencedik bolygó és az Uránusz között Az Uránusz tengelye a Érdekel

Új, eddig még nem látott videó Csernobilról

Több mint negyedórás vágatlan videót tettek közzé az 1986-ban történt csernobili atomkatasztrófáról a napokban. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A Érdekel

Rokonsági alapon szerveződhetett az avar kori elit az ELTE kutatói szerint

Az avarok inkább családjukkal együtt és nem kifejezetten katonai alakulatként vándoroltak, a hatalmat birtokló, vezető réteg rokonsági alapon szerveződhetett - Érdekel

A kormány segítségét kéri a víziközmű ágazat a fejlesztésekhez

A víziközmű ágazatban működő jó néhány önkormányzati cég csőd közeli helyzetére, az itt dolgozók rossz bérhelyzetére hívta fel a figyelmet Érdekel

Kis kút kerekes kút van….

A kérdéskör több évre visszamenőleg nyomon követhető azok számára, akik erre igényt tartanak, de gyakorlatilag felesleges, hiszen hol azt írták, Érdekel

Rövidre sikeredett interjú

Gyöngyöspata - Napi sajtótéma a gyöngyöspatai eset, amely még 2013-ig húzódik vissza.  A Hírt TV stábja próbálta megkérdezni az egyik Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments