Koronavírus

Kormányintézkedések mától

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A koronavírus-járvány immár hivatalosan is világjárvány. A kormány veszélyhelyzetet és rendkívüli intézkedéseket  hirdetett ki.

Az egyik ilyen fontos intézkedés, hogy beutazási tilalmat vezettünk be az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező országok állampolgárai számára, akik nem léphetnek be Magyarország területére. 2020. március 12-én 0 órától visszaállítottuk a határellenőrzést a magyar-szlovén, valamint a magyar-osztrák határon.

Jelenleg öt ilyen határátkelőhelyen folyik ellenőrzés a osztrák, szlovén határszakaszon jelen: Sopron, Hegyeshalom, Rábafüzes, Letenye, Rédics, Csörnyeföld.

Lakatos Tibor, az Operatív Törzs Ügyeleti Központ vezetője erről a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a másik több mint negyven egyéb határátkelőhelyen is folyamatban van a határellenőrzés megszervezése. Az ellenőrzés kiterjed az egészségügyi szűrésre is, amelyet az Országos Mentőszolgálat munkatársai hajtanak végre.

Azok a magyarok, akik hazaérkeznek Olaszországból, hatósági házi karanténra kötelesek. Éjféltől reggel 8 óráig négy fő magyar állampolgár számára került sor a hatósági házi karantén elrendelésére.

Két román állampolgár volt, akivel szemben megtagadtuk az országba történő beléptetést, hiszen ők Olaszországból érkeztek. További két dél-koreai állampolgár volt, akik pedig a Hegyeshalom – Győr között közlekedő vonaton került ellenőrzésre, őket szintén visszairányítottuk Ausztriába.

Korábban az Olaszországból érkező repülőjáratok egy részét már korlátoztuk, ma nulla órától Olaszországból nem érkezik repülőgépjárat. Egy Alitalia-gép szállt le ma a ferihegyi repülőtéren azért, hogy az itt rekedt olasz turisták egy részét hazaszállítsa. Ennek a repülőgépnek a személyzete nem hagyhatta el a repülőgépet, ők a fedélzeten várták meg az utasokat.

Ezt is olvassa el!
Jól halad a védőoltások beadása
koronavírus oltás

Koronavírus oltás - Jól halad a koronavírus elleni védőoltások beadása a Dél-pesti Centrumkórházban, vasárnap 225 egészségügyi dolgozó kapta meg a Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

6-ra emelkedett a koronavírussal-fertőzött elhunytak száma és 12 főre a gyógyultak száma

Újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg. Egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el. Őszinte részvétünk. Emellett 12 Érdekel

Mi kell még, hogy értsük?

Ezen a videón, egy amerikai hölgy beszél - próbál beszélni - és kérni mindenkit, vegye komolyan a vírussal járó betegséget

Újabb veszély fenyeget

Újabb veszély fenyegeti a gyanútlan felhasználókat a számítógépük előtt

8 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 58-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Ahogy azt  dr. Érdekel

Határellenőrzés élőben – videóval

A következő videó-felvételt küldték  el az egyik csoportunkba. Az osztrák határon ma reggel 8 órakor belépő fuvarozót a következő módon Érdekel

Pedagógus-szakszervezetek rendkívüli tanítási szünet elrendelését kérik

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyaránt azon az állásponton van, hogy szükséges a közoktatási intézmények Érdekel

Ecséd biztonságban

Arold Péter Polgármesteri tájékoztató az Ecséden koronavírus gyanújával beszállított állampolgár vizsgálati eredményéről. Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy Ecsédről 2020. március Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is
<

Hozzászólás lezárva