Koronavírus

Megérkezett a második gép is

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Közel 70 tonnányi orvosi eszközt és egészségügyi védőfelszerelést szállított Budapestre a 2020. március 24-én, a kora reggeli órákban megérkezett járat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Semmelweis Egyetem közös beszerzésének részét képező újabb szállítmány a több mint 3 millió szájmaszk mellett 86 lélegeztetőgépet is tartalmaz.

A Suparna légitársaság charterjárata három napos, a hétvégére is kiterjedő előkészítés után helyi idő szerint hétfőn délután szállt fel Sencsenből. A Boeing 747-es  óriásgépet Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete fogadta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A teljesen megrakodott repülőgép egyebek mellett 86 lélegeztetőgépet, 100 ezer védőruhát, 100 ezer pár kesztyűt, 100 ezer tesztet és több, mint 3 millió orvosi maszkot hozott Magyarországra.

 

Az eszközök beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem bonyolította le, gyors leszállításukat a magyar és kínai szervezetek, hatóságok és vállalatok szoros együttműködése tette lehetővé. A létfontosságú termékeket hazai egészségügyi intézmények használhatják fel az orvosok, ápolók védelmére, az ellátásra szoruló betegek kezelésére.

A kormány mindent megtesz az egészségügyi védekezéshez szükséges készletek növeléséért. A közeljövőben újabb, orvosi eszközöket és védőfelszereléseket tartalmazó szállítmány érkezik Kínából Magyarországra.

 

Forrás: ITM

Ezt is olvassa el!
9 embert tartanak megfigyelés alatt Horton

Hort önkormányzatának tájékoztatója szerint a településen 2 fő fertőzött  és további 9 embert tartanak megfigyelés alatt a koronavírussal kapcsolatban.  Erről Érdekel

Egy igazolt fertőzött Gyöngyösön

Egy igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van Gyöngyösön, mától a helyijáratos tömegközlekedés a városban határozatlan ideig teljesen leáll, érvényesítik a kormány Érdekel

6-ra emelkedett a koronavírussal-fertőzött elhunytak száma és 12 főre a gyógyultak száma

Újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg. Egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el. Őszinte részvétünk. Emellett 12 Érdekel

A védőnők a járvány mellett is a kismamák mellett állnak

Továbbra is ellátják a védőnői feladatokat, azonban a járvány terjedésének lassítása érdekében lehetőség van telefonos és online kapcsolattartásra is. A Érdekel

Minden rendben Rózsában

Arold Péter Sajtóinformációk szerint mindent rendben találtak a rózsaszentmártoni Őszirózsa idősotthonban. Mindenütt ellenőrzik az idősotthonokat, bentlakásos szociális intézményeket, így  Rózsaszentmártoni Érdekel

Már otthonában is vesznek mintát a mentősök ha szükséges

A Hatvani Mentőállomás több dolgozója is szolgálatot teljesít a megyeszékhelyen működő mintavételi egységeken. Az otthoni mintavételeket végzik el azoknál a Érdekel

Határellenőrzés élőben – videóval

A következő videó-felvételt küldték  el az egyik csoportunkba. Az osztrák határon ma reggel 8 órakor belépő fuvarozót a következő módon Érdekel

Koronavírus – A jövő

Orbán Viktor a Facebookon tájékoztatta a lakosságot a víruskezeléséről a kormányülés után.   (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});   Kormányülés Érdekel

Újabb veszély fenyeget

Újabb veszély fenyegeti a gyanútlan felhasználókat a számítógépük előtt

Meghalt a hatvani kórház főorvosa

Koronavírus szövődményében elhunyt a hatvani kórház főorvosa – közölte a hatvanonline.hu. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 70. évében hosszú küzdelem után a Érdekel

Gyöngyöspatán sem szigorítanak

A gyöngyöspatai önkormányzat sem szigorít és nem használja ki a kormány által adott lehetőséget. Csak odafigyelést kér. A kormány által Érdekel

Gyöngyösön kötelező a maszk és a kesztyű

Kedves Gyöngyösi és Környékbeli Lakosok! A koronavírus-járvány miatt lassan egy hónapja rendkívüli körülmények között élünk. A lakosság többsége fegyelmezett, tisztában Érdekel

A közterher változások

A március 1-je előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak

24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést

24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5215 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt Érdekel

Itt a vége?

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésének megfelelően, vasárnap éjfélkor megszűnnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti kijárási korlátozások - mondta a Miniszterelnökséget vezető Érdekel

Kórházparancsnokok a kórházak védelmére

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően hétfőtől minden kórházban kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét – Érdekel

“Néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust”

Arold Péter A Debreceni Egyetem öt éve jelölte meg az egészségipart mint fejlesztési fókuszterületet. Szilvássy Zoltán rektor három éve egy Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is
<

Hozzászólás lezárva