Gazdaság, Hatvan, Koronavírus

A Robert Bosch  Kft. nyilatkozata

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Szerkesztőségünk kérdésére a Robert Bosch  Kft. a következő hivatalos nyilatkozatot küldte a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseikről.

A koronavírus-fertőzés megjelenése óta a Bosch csoport globális, regionális és lokális szinten is létrehozott olyan operatív stábokat, amelyek folyamatosan nyomon követik a koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatos történéseket és felmérik azok hatásait.
A magyarországi Bosch csoport a partnereivel, munkavállalóinak képviselőivel közösen értékelte a helyzetet, valamint az üzleti tevékenység folytonosságának lehetőségét, egyetértve abban, hogy kollégáink egészsége és biztonsága a legfontosabb. Az előttünk álló nehéz feladat megoldásához a kiemelten fontos prioritások érzékeny egyensúlyára van szükség. Védenünk
kell munkavállalóink egészségét és egyúttal biztosítani a folyamatos üzletmenetet, hogy mindent megtegyünk a gazdaság működőképességének fenntartásáért, a munkahelyek megőrzéséért.

A járvány miatt kialakult helyzet szinte minden munkáltató működését érinti, így a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárát is, ahol 2020. március 21-től átmeneti időszakra fokozatosan csökkentjük a termelést. A részleges leállást
kollektív szabadság kiadással és az éves munkaidőkereten belüli munkaóra áthelyezéssel kívánjuk megoldani. A magyarországi Bosch csoport más telephelyein, ahol a munkafolyamatokat távolról is végezni tudják a kollégák, ott az otthoni munkavégzést biztosítjuk.

A magyarországi Bosch csoport többi termelő kapacitása egyelőre változatlanul működik. Naponta elemezzük a beérkező híreket, megelőző intézkedésekről döntünk és felelős, hiteles tájékoztatást nyújtunk a munkavállalóinknak. A telephelyeken minden hatósági rendelkezést betartunk és tovább szigorítottuk a belépés szabályait is. Kollégáink közül csak azok mehetnek be a lokációkra,
akiknek jelenléte feltétlenül szükséges a munkavégzéshez, akik tünetmentesek, illetve akiknél a fertőzés terjedésének szempontjából nincs azonosítható kockázati tényező.

A hét minden munkanapján elérhető üzemorvosi szolgálatot biztosítunk, fokozottan ügyelünk a munkahelyek tisztaságára. Az intézkedések telephelyenként eltérőek lehetnek és a járványügyi helyzet függvényében folyamatosan változhatnak.

Bosch csoport
Robert Bosch Kft

Ezt is olvassa el!
Oltakozzunk!

A volt SZFE-ig áll a sor. Szabad a vásár, és most nem azért a tömeg és a maszkok színe is Érdekel

Egy igazolt fertőzött Gyöngyösön

Egy igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van Gyöngyösön, mától a helyijáratos tömegközlekedés a városban határozatlan ideig teljesen leáll, érvényesítik a kormány Érdekel

Kórházparancsnokok a kórházak védelmére

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően hétfőtől minden kórházban kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét – Érdekel

A közterher változások

A március 1-je előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak

Megérkezett a második gép is

A kormány mindent megtesz az egészségügyi védekezéshez szükséges készletek növeléséért

Müller Cecilia

Egyre inkább a tömeges fertőzések felé tartunk, most mindenkinek megvan a maga dolga "A beazonosított koronavírus-fertőzések száma most már napról Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

6-ra emelkedett a koronavírussal-fertőzött elhunytak száma és 12 főre a gyógyultak száma

Újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg. Egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el. Őszinte részvétünk. Emellett 12 Érdekel

Mi kell még, hogy értsük?

Ezen a videón, egy amerikai hölgy beszél - próbál beszélni - és kérni mindenkit, vegye komolyan a vírussal járó betegséget

Újabb veszély fenyeget

Újabb veszély fenyegeti a gyanútlan felhasználókat a számítógépük előtt

Érdekel minket az ön véleménye is
<