Gyöngyös, Koronavírus

Egy igazolt fertőzött Gyöngyösön

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egy igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van Gyöngyösön, mától a helyijáratos tömegközlekedés a városban határozatlan ideig teljesen leáll, érvényesítik a kormány által jogszabályba foglalt korlátozásokat, az óvodák és bölcsődék továbbra is zárva tartanak – többek között ezeket jelentette be Kévés Tamás alpolgármester pénteken tartott sajtótájékoztatóján.

– Gyöngyös városában, tájékoztatást kapott a polgármester, hogy egy koronavírus fertőzött van. Őt hatósági házi karanténban tartják, gyakorlatilag a betegsége folyamán kórházba nem került be, de a vírust felfedezték nála. A sajtótájékoztató végén én hadd kérjek meg mindenkit, hogy nagyon vigyázzon magára, kerülje mindenképpen a csoportosulást, kerülje a vásárlásnak a lehetőségét és nagyon vigyázzunk az időseinkre – fogalmazott Kévés Tamás.

Kévés Tamás alpolgármester elmondta, továbbra is elrendelték az óvodák és bölcsődék zárva tartását. A biztonság érdekében pedig a városvezetés arra kérte a Gyöngyösön üzemelő üzletláncokat, bevásárlóközpontokat, hogy a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítsanak a higiéniára. Kitért arra is, hogy a házasságkötéseket és temetéseket csak szűk családi körben bonyolítsák le az érintettek.

Elmondta azt is, a jogszabályban foglaltak szerint Gyöngyösön is cél, hogy az idősek és a fiatalok külön idősávban intézzék ügyeiket – ezt mától a kormány is szabályozza – péládul a bevásárlások tekintetében a kijárási korlátozások kapcsán.

– Megkérnénk a fiatalabb korosztályt, hogy ezen időszakba ne járjanak, tehát nyilvánvalóan a kormányrendelet erről szól, hogy ezen időszakokon kívül menjenek el és intézzék azokat a feladataikat a fiatalabb korosztály, tehát ők lehetőség szerint 12 óra után tegyék ezt meg – kérte.

Hozzátette: a kijárási korlátozás a bevásárláson túl nem érinti a munkába járást, valamint a drogériák és benzinkutak továbbra is nyitva tartanak. Hangsúlyozta, hogy az elrendelt korlátozás nem kijárási tilalmat jelent, tehát alapos indokkal továbbra is elhagyható a tartózkodási és lakóhely.

Az alpolgármester a koronavírus tesztelésére alkalmas készülékkel kapcsolatban elmondta: az elmúlt napokban több támogató felajánlás is érkezett a költségek csökkentésére, amit köszönettel fogad a város. Ám az adományozásnak és a közérdekű adakozásnak megvannak a szabályai, ezeket betartva minden felajánlóval szerződést köt a város önkormányzata.

Végül a maszk és kesztyű viselésének kötelezővé tételével kapcsolatos kérdésünkre válaszolva elmondta, az önkormányzat nem rendelheti el csak akkor, ha a kormány központilag így dönt, de amíg ez nem valósul meg, kéri a lakosokat, hogy feltétlenül használják, ha utcára mennek.

gyongyostv.hu

Nézze meg ezt is
A trianoni békediktátum 99. évfordulóján megemlékezést tartottak Gyöngyösön.

A trianoni békediktátum 99. évfordulóján megemlékezést tartottak Gyöngyösön. A nemzeti összetartozás napján, a Hanisz Imre téren álló Országzászlónál beszédet mondott Érdekel

Pedagógusokat méltattak Gyöngyösön

Pedagógusnapi ünnepséget tartott a Hatvani Tankerületi Központ a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskolában, ahol a köznevelésben, felsőoktatásban dolgozókat méltatták, és köszönték Érdekel

Ecséd biztonságban

Arold Péter Polgármesteri tájékoztató az Ecséden koronavírus gyanújával beszállított állampolgár vizsgálati eredményéről. Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy Ecsédről 2020. március Érdekel

Gyöngyöspatán sem szigorítanak

A gyöngyöspatai önkormányzat sem szigorít és nem használja ki a kormány által adott lehetőséget. Csak odafigyelést kér. A kormány által Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva