Hatvan

Hamarosan elkészül a kerékpárút a Zagyva töltésen

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek a Tisza gátján épített létesítmény adta az ötletet. Pár év telt csak el, s a nyáron a Zagyva töltésén épült kerékpárutat is átadhatják – írja a heol.hu.

Nagyon sokan használják máris a Zagyva gátján nemrég elkészült kerékpárutat, noha még meg sem történt a hivatalos átadás. Ám már ez utóbbira sem kell hosszú ideig várni, a nyáron várhatóan átvágják a szalagot, s teljes hosszában járható lesz a 11 és fél kilométer hosszú, speciális térkőből készült felület.




Jelenleg azonban még munkagépek dolgoznak a Selyp–petőfibányai hídtól északra, s az M3-as autópálya és Hatvan között, mivel a vízügyesek – uniós forrásból – e területeken gátmunkákat végeznek, s csak ezután épülhetnek meg a bringaút ezen részei. A tervek szerint itt tömörített kavicságyat helyeznek el, amit a fenntartási időszak leteltével váltanak ki térkőre.

– A Tisza-gáton létesült kerékpárút adta az ötletet – beszélt az előzményekről Szabó Zsolt országgyűlési képviselő. – Jó és hasznos kezdeményezésnek tartottam; úgy gondoltam, a Zagyva töltése is alkalmas lehet hasonlóra, s mivel a szakemberek is így látták, tovább léphettünk. A kormány 2017 végén döntött arról, hogy 1,1 milliárd forinttal támogatja a projektet, így elkezdődhetett a munka, amelynek most a befejező szakaszához érkeztünk.

A politikus elmondta: a beruházáshoz turisztikai fejlesztések is kapcsolódnak, hiszen csak így lehetett forráshoz jutni. Egyebek között ezért is volt praktikus, amikor Hatvannál elkészült a „sziget” fejlesztése.

Az elképzelések szerint a kerékpárút építése ezzel sem észak, sem a Mátra irányában nem ér véget. Nógrádban is épül a salgótarjáni etap, amely hamarosan Szurdokpüspökit is eléri. Ezt összekötik a megyénkbeli szakasszal, így a nógrádi megyeszékhely és Hatvan között pedálozva is lehet közlekedni. Sőt, még tovább is, hiszen a Jászság felé már régebben elkészült a beruházás, amire rövidesen Boldogot is rácsatlakoztatják.

Az említett területeket a Mátrával is összekötik. Szabó Zsolt szerint az érintett önkormányzatok bevonásával Apctól Rózsaszentmárton és Szűcsi – nem utolsósorban az ottani borospincék – felé is elágazás épül, amit 2024-ben avathatnak fel. A tervek Gyöngyösig érnek, így ebben a térségben több mint harminc kilométeres lesz ez a fejlesztés.

Heves város térségében is épülnek kerékpárutak, vagyis a választókörzet azon része sem marad ki a hálózatból.

Címlapfotó: heol.hu

Hozzászólások

Nézze meg ezt is
Változások a vonatközlekedésben!

A MÁVINFORM tájékoztatás szerint mától (április 14-e) változások lesznek a Budapest-Hatvan vonalon. A gödöllői S80-as személyvonatok menetrendjét nem érintik a vágányzári korlátozások.  Érdekel

A védőnők a járvány mellett is a kismamák mellett állnak

Továbbra is ellátják a védőnői feladatokat, azonban a járvány terjedésének lassítása érdekében lehetőség van telefonos és online kapcsolattartásra is. A Érdekel

Bosch – Több mint 830 dolgozótól válik meg a hatvani vállalat

Több mint 830 dolgozótól válik meg a hatvani vállalat, miután az idei rendelésállománya háromnegyede eltűnt a járvány miatt. A hatvani Érdekel

Pályafelújítások az alábbi vonalakon

A miskolci fővonal Rákos és Pécel, továbbá a Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán május 8-tól június 19-ig a NIF Nemzeti Érdekel

Mert adni jó

Nem először mutatja meg Baranyi Attila a BéBé Ételbár tulajdonosa, hogy adni jó. Most A Vöröskereszt számára adott karácsonyi csomagokat, Érdekel

Eladó büfé a hatvani piacnál

Keress bátran személyesen vasárnap a piacon vagy telefonon egyeztetünk időpontot.

Hatvanban is ingyenes lett a parkolás

Hétfőtől díjmentes lett a közterületi parkolás Magyarországon. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Érdekel

324.000 forint gyűlt össze

Ebből a felajánlásból most öt tanterem bútorzatát tudjuk modernebbé

Szabó Zsolt megköszönte

Arold Péter Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán köszönte meg a mentősök áldozatos munkáját. Az ünnepek alatt felkerestem és Érdekel

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Gohér János lett a Hatvani Loki edzője!

Szeifert: Nincsenek bajnokságot megnyerő álmaink, arra ott lesznek a sok pénzt befektető csapatok,akik kőkeményen megfognak izzadni Hatvanban a 3 pontért Érdekel

Árvízvédelmi fejlesztés

A Zagyva töltésfejlesztése többek közt magába foglalja több mint 3,5 kilométernyi töltésszakasz megerősítését és három gátőrtelep felújítását is, a kivitelezést Érdekel

Visszatért az eredeti menetrend

A Budapest–Hatvan–Miskolc fővonalon június 20-tól az alapmenetrend érvényes, a vágányzár miatti korlátozásokat feloldották. Az InterCity vonatok, az egri gyorsvonatok és Érdekel

Valóban, csak fordítva – Verekedés Hatvanban

Arold Péter Hírek Hatvan Olvasóink jelezték, hogy szombat este  többen összeverekedtek Hatvanban a Népkertben tartott sörfesztiválon. A szemtanuk szerint a Érdekel

Pénzt akart, itallal távozott

Térkővel dobta be az üzlet ajtóüvegét, lopás miatt indult ellene eljárás. A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai azzal gyanúsítanak egy Érdekel

Újévi köszöntő

Kedves Hatvaniak! Az év vége kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eltelt hónapokra. Ha engem megkérdeznek, azt mondom, a 2019-es Érdekel

Együtt erősebbek vagyunk

Amikor az FC Hatvan egyesület – előbb a női Kiemelt Képzési Központ, majd a még rangosabb Elitközpont státus elnyerése birtokában Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva