Hírek, Visonta

Az állam fizette ki Mészáros helyett

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Viresol Kft, vagyis a Mészáros-csoport visontai keményítógyára szennyezhette, az immár állami Mátrai Erőmű víztározóját, a

bírságokat mégis utóbbi fizette
1
Mit szól hozzá? x
-írja a Népszava.




A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Viresol Kft. telephelyén bekövetkezett eseményekkel kapcsolatosan több alkalommal intézkedett – közölte a Népszava megkeresésére a hatóság. Legutóbb április 9-én kötelezték a társaságot a környezet, a felszíni vizek károsodását megelőző intézkedésekre. Az ebben kitűzött határidő nem haladék, mert a végrehajtás fellebbezéstől függetlenül kötelező.

Az index.hu 2019 novemberében írta meg a hírt.

Hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak múlt héten a Mátrai Erőmű dolgozói. Mint az első mérések után kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött a víztározóban, ami bejutott az erőműbe. A katasztrófavédelem azt mondja, nincs baj, de a víztározóból futó patak szerdára rejtélyes okokból szürke színű, habzó lett. Sokan arról beszélnek a környéken, hogy a februárban átadott búzafeldolgozó szennyvize okozza a problémát, ami az erőműhöz hasonlóan Mészáros Lőrinc tulajdona. Megpróbáltunk bejutni a Mátrai Erőműbe, amit fegyveres őrök védenek.

 

 

 

Azzal a reménnyel utaztunk Visontára, hogy hátha közelebbről több információt tudunk meg  a rejtélyes gázterjedésről, de nagy a hallgatás az erőmű közelében.

Elkezdett méréseket végezni a katasztrófavédelem is a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén, és azt mutatta ki, hogy az egyik technológiai víztározóban kén- és foszfortartalmú gáz fejlődött, nagy valószínűség szerint a tározóban felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt.

Olvassa el a részleteket az index.hu oldalon

 

Hozzászólások

Ezt is olvassa el!
Gázolás a hatvani vasútvonalon

Kedden fél 12-kor a XVII. kerületben, a Keresztúri út közelében a Miskolcról a Keleti pályaudvarra tartó Sajó InterCity (IC 517) Érdekel

Online temetés közvetítés? – Riport

fovarosunkinfo.hu A koronavírus mindenre ráteszi a kezét, de lehetőséget is nyújt új dolgok kiötlésére. Online temetésközvetítés. Mikor először olvastam a Érdekel

A DK 20 ezer maszkot oszt szét Budapesten

A Demokratikus Koalíció politikusai és aktivistái nyolc budapesti közlekedési csomópontban húszezer védőmaszkot osztanak ki az embereknek – jelentette be a Érdekel

“Néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust”

Arold Péter A Debreceni Egyetem öt éve jelölte meg az egészségipart mint fejlesztési fókuszterületet. Szilvássy Zoltán rektor három éve egy Érdekel

Feljelentették Kiss Tivadart

Becsületsértés és rágalmazás miatt feljelentést tett a gyöngyösi képviselő-testület baloldali frakciójának négy tagja Kiss Tivadar ellen – jelentette be napirend Érdekel

Elkezdték a gázképződés felszámolását a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén

Elkezdték a kén- és foszfortartalmú gázok képződésének felszámolását a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő Érdekel

Így örülnek Budapesten

Budapesten minden lehetséges. De Kőbányán ami megtörténhet, az meg is történik.  A Harmat utcában és a Sibrik Miklós úton örült Érdekel

Korszerűsítve működhet tovább a Mátrai Erőmű

Korszerűsítve, a lignitfelhasználáson alapuló széntechnológia kivezetésével hosszútávon biztosítható a Mátrai Erőmű működése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Érdekel

Hort megemlékezés

Arold Péter Talán a szocialista, vagy kommunista rendszer -  tán nem is tudom melyik  - legnagyobb emberellenes hibái közt ott Érdekel

Önkormányzati összevonások Horton

Arold Péter Hort önkormányzata február 3-án egy rendkívüli testületi ülésen összevonta a település két önkormányzati Kft.-jét többek között költségcsökkentés és Érdekel

Gyöngyöspata szesztilalmat rendelt el

Arold Péter Gyöngyöspata Város Önkormányzata Polgármesterének 1/2020.(IV.8.) önkormányzati rendelete a közterületen történő szeszesital fogyasztás tilalmáról.   (adsbygoogle = window.adsbygoogle || Érdekel

Sürgősségi kérelem Gyöngyöspata

A gyöngyöspatai iskolaügy alperesei, a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához - közölte az Érdekel

Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

Az első megbetegedést még január végén jelentették a dél-európai országból

Stühmer. Kilója 6500 ft.

Arold Péter Két napja cikket írtam egy horti eset  apropójából, minek  alapja néhány olyan esemény, ami kérdéseket vetett fel bennem. Érdekel

Vádat emeltek a győri késelős diák ellen

Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a Érdekel

Szél feljelentetést tett

Szél Bernadett hűtlen kezelés miatt tett feljelentés az Erőmű ügyében

Hasznosítják a lemetszett szőlővesszőket Visontán

Forrás Hasznosítják a lemetszett szőlővesszőket Visontán. Az önkormányzat vásárolt egy bálázógépet, melynek segítségével összekötegelik a venyigét, Érdekel

Mondhatni kormányváltás volt Horton is

Arold Péter A 2019-es helyhatósági választásokon több településen fordulat következett be. Nem történt ez másként Hort nagyközségben sem, ahol 13 Érdekel

1 1 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Ruhafogas
Ruhafogas
3 hónapja

Farkas Flórit is kihúzta a szarból. Ott is az állam fizette ki a mi pénzünkből amit a munka világa projektből lenyúlt.