Hatvan, Közlekedés

A hatvani vonalon még akadozik a forgalom

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

A délután Budapesten és térségében átvonult vihar számos vasútvonalon okozott jelentős késéseket és fennakadásokat, a vasútvonalak többségén már sikerült elhárítani az okozott károkat, így – a szobi és a hatvani vonal kivételével – mindenhol helyreállhat a menetrend szerinti közlekedés az éjszaka.

A fővárosban és 50 kilométeres körzetében olyan mennyiségű csapadék hullott, amit a vasúti vízelvezető-rendszerek nem tudtak azonnal elvezetni, helyenként a  vasúti pálya is víz alá került. Bicskénél a sínek fölé ért a víz, a levonulásáig állt a forgalom, nem működött a biztosítóberendezés, Tatabánya és Szárliget között pedig leszakadt a felsővezeték, ezért a győri fővonalon 60-90 percet késtek a vonatok.

A viharos erejű szél fákat döntött a vasúti pályákra, illetve felsővezetékeket szakított le például Pestszentlőrincnél, Vácnál, Kőbányánál is. A ceglédi, debreceni, szegedi, lajosmizsei, az újszászi, békéscsabai vonalakon 30-60 perccel, esetenként másfél órával nőtt a délutáni vonatok menetideje. A Budapest-Hatvan-Miskolc, a Hatvan-Szolnok vonalakon a biztosítóberendezés lett zárlatos az esőzés miatt, ez utóbbin estére helyreállt a menetrend.

A MÁV hibaelhárító készenléti egységei a viharkárok elhárítását haladéktalanul megkezdték. Ennek köszönhetően a Budapest–Vác-Szob és a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalak kivételével késő délutánig, estig mindenhol sikerült helyreállítani a felsővezetéket, biztosítóberendezéseket. A ceglédi, szegedi, debreceni, győri és pécsi fővonalakon a vonatok többsége már menetrend szerint közlekedik, kisebb, 10-20 perces késések éjszaka még előfordulhatnak.

Budapest–Vác–Szob vonal Vác és Verőce közötti szakaszán még dolgoznak a felsővezeték javításán a szakemberek. Az egyik vágány felett várhatóan vasárnap éjszaka tudják helyreállítani a leszakadt vezetéket, míg a másik vágányon hajnalig, reggelig tarthat a munkálat. A forgalom megindításáig, éjszakáig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Verőce között. Az átszállások miatt 10-20 perccel hosszabb menetidő előfordulhat a szobi vonalon. Hajnalban, reggel kisebb késések előfordulhatnak.

hatvani vonalon, Rákosliget és Pécel között a biztosítóberendezés kábele zárlatos lett, a szakemberek még keresik a helyét, a kábelek javítása hétfőn reggel kezdődhet meg és várhatóan délig tart. Emiatt esetenként 10-20 perces késésekre lehet számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon. A gödöllői elővárosi vonatok nem közlekednek a helyreállítás végéig, a távolsági járatokkal tudnak eljutni az utasok a cél állomásukra.

Vidéken nem okozott nagyobb fennakadásokat a vihar. Berettyóújfalunál egy fa dőlt a sínekre, emiatt 20-30 perccel nőtt néhány esti járat menetideje a Püspökladány-Biharkeresztes vonalon. A pécsi vonalon Nagylóknál hibásodott meg a biztosítóberendezés délután, 20-40 percet késett néhány járat, de estére helyreállt a menetrend.

A vasúttársaság a MÁVINFORM Facebook oldalán, a honlapján és a MÁV applikációban folyamatosan tájékoztatást adott az aktuális közlekedési helyzetről. A közösségi oldalon összességében mintegy 140 ezren követték a vihar okozta fennakadásokról szóló híreket.

Frissítés:

Rákosliget és Pécel között a biztosítóberendezés kábele zárlatos lett, a szakemberek még keresik a helyét, a kábelek javítása hétfőn reggel kezdődhet meg és várhatóan délig tart. Emiatt is 5-15 perces késésekre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon. A gödöllői elővárosi vonatok nem közlekednek a helyreállítás végéig, a távolsági járatokkal tudnak eljutni az utasok.

Előzmény:

Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon 30-60, esetenként 60-90 perces késésekre kell számítani vasárnap, mert Rákosliget és Pécel között az átvonuló vihar miatt zárlat keletkezett a felsővezetékben és meghibásodott a biztosítóberendezés, egy vágányon haladhatnak a vonatok. A berendezések javításán már dolgoznak a szakemberek.

Utasaink elnézését és türelmét kérjük!

MÁVINFORM

 

Ezt is olvassa el!
Mától érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

Arold Péter Hírek Hatvan Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a MÁV-START és a közúti közlekedési szolgáltatók már augusztus Érdekel

Íme a Mátravasút 2019. évi menetrendje

Március 15-én újra elindultak a pöfögők!     (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});  

Hatvanban is ingyenes lett a parkolás

Hétfőtől díjmentes lett a közterületi parkolás Magyarországon. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Érdekel

Szabó Zsolt megköszönte

Arold Péter Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán köszönte meg a mentősök áldozatos munkáját. Az ünnepek alatt felkerestem és Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

Módosul a menetrend

A Budapest–Hatvan elővárosi vonal felújításának következő fázisához igazodva, november 16-tól december 7-ig módosul a menetrend. Pécel és Aszód között a Érdekel

Árvízvédelmi fejlesztés

A Zagyva töltésfejlesztése többek közt magába foglalja több mint 3,5 kilométernyi töltésszakasz megerősítését és három gátőrtelep felújítását is, a kivitelezést Érdekel

Helyre állt a vasúti forgalom Hatvan és Szolnok között

Negyed tizenkettőre befejeződött a helyszínelés, megindulhatott a közlekedés, így szombaton kora délután helyreállhat a normál menetrend. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || Érdekel

Visszatért az eredeti menetrend

A Budapest–Hatvan–Miskolc fővonalon június 20-tól az alapmenetrend érvényes, a vágányzár miatti korlátozásokat feloldották. Az InterCity vonatok, az egri gyorsvonatok és Érdekel

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Leáll a helyijáratos közlekedés

Hiesz György - Felfüggesztjük a lakbér emelést Gyöngyösön

Körforgalom felújítás

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 3 sz. Budapest – Miskolc – Tornyosnémeti elsőrendű főút 43+650 km szelvény környezetében, a 2109 jelű Aszód – Érdekel

Változások a vonatközlekedésben!

A MÁVINFORM tájékoztatás szerint mától (április 14-e) változások lesznek a Budapest-Hatvan vonalon. A gödöllői S80-as személyvonatok menetrendjét nem érintik a vágányzári korlátozások.  Érdekel

Az Ady Endre Könyvtár 3000 Hatvan, Kossuth tér 3. szám alatti épületének felújítási munkálatai miatt 2019. szeptember 4. napjától forgalmi rend változás lépett életbe Érdekel

Eger és Szilvásvárad között vonatpótlók járnak

A MÁV információi szerint péntek reggel hét órakor Eger-Felnémet és Mónosbél állomás között a vasúti pályát lezárták a vonatforgalom elől, Érdekel

Sebességkorlátozás!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a mai napon az alábbi sajtóközleményt adta ki: Az M3-as autópályán a Vásárosnamény felé vezető Érdekel

A zebra a gyalogosoké! Told a kerékpárt!

Arold Péter Hírek Heves megye Egyre több baleset okoznak a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok. Járművükön ülve haladnak át a gyalogosok számára Érdekel

Pályafelújítások az alábbi vonalakon

A miskolci fővonal Rákos és Pécel, továbbá a Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán május 8-tól június 19-ig a NIF Nemzeti Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments