Hatvan

Bűnmegelőzési tanácsok hatvaniaknak

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Hatvani Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzéssel foglalkozó munkatársai, Tomcsányi Andrea r. százados és Pádár Péter r. főtörzsőrmester 2020. július 21-én délután, a Hatvani 5-ös Számú Általános Iskolában megrendezett Lakásszövetkezeti küldöttgyűlés alkalmával tartottak előadást.

A jelenlévőket bűnmegelőzési tanácsokkal látták el, továbbá felhívták a figyelmet a nyár veszélyeire. Kiemelték, hogyan védjék értékeiket a strandon, kiránduló helyen, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozataivá. Figyelemfelhívás történt a trükkös lopás módszereire, illetve arra, hogy a bevásárló központokban és a parkoló helyeken hogyan kerülhetik el, hogy sérelmükre bűncselekményt kövessenek el.

A baleset-megelőzés jegyében a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaira, valamint a közúti közlekedési baleseteket kiváltó okokra és azok megelőzésére is nagy hangsúlyt helyeztek.

A Hatvani Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a strandfürdők használatakor, szabadidős programokon nagyobb mennyiségű pénzt, értékes használati tárgyakat ne vigyenek magukkal! Értékeiket ne hagyják őrizetlenül, amennyiben van értékmegőrző, vegyék igénybe!

Szabadidős tevékenységük során kézitáskáikat, értékeiket ne hagyják a gépkocsiban! A járműből történt kiszállást követően mindig győződjenek meg az ajtók, ablakok zártságáról!

Az alkalmi lopások és a gépjárműfeltörések a vagyonvédelmi szabályok betartásával, odafigyeléssel megelőzhetők! Védje értékeit!

Ezt is olvassa el!
Felajánlás a Kex Autóiskola jóvoltából

Ajándék a hatvani kórháznak a hatvani kórháznak Kex autósiskola jóvoltából.   A Kex Autós-Motoros Iskola felajánlásából a hatvani Albert Schweitzer Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

324.000 forint gyűlt össze
Arold Péter fotó

Ebből a felajánlásból most öt tanterem bútorzatát tudjuk modernebbé

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Újévi köszöntő

Kedves Hatvaniak! Az év vége kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eltelt hónapokra. Ha engem megkérdeznek, azt mondom, a 2019-es Érdekel

Szabó Zsolt megköszönte

Arold Péter Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán köszönte meg a mentősök áldozatos munkáját. Az ünnepek alatt felkerestem és Érdekel

Árvízvédelmi fejlesztés

A Zagyva töltésfejlesztése többek közt magába foglalja több mint 3,5 kilométernyi töltésszakasz megerősítését és három gátőrtelep felújítását is, a kivitelezést Érdekel

Mert adni jó

Nem először mutatja meg Baranyi Attila a BéBé Ételbár tulajdonosa, hogy adni jó. Most A Vöröskereszt számára adott karácsonyi csomagokat, Érdekel

Az összefogás szép példája

Arold Péter Hírek Hatvan Baranyi Attila a BéBé Ételbár főszakácsa nem először bizonyítja, hogy van lelke. Tavaly azok számára adott Érdekel

Módosul a menetrend

A Budapest–Hatvan elővárosi vonal felújításának következő fázisához igazodva, november 16-tól december 7-ig módosul a menetrend. Pécel és Aszód között a Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments