Hatvan

Családon belüli erőszak

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

 Börtönbüntetést indítványozott az ügyészség egy 47 éves férfivel szemben, aki hosszabb időn át megalázta és bántalmazta az élettársát Hatvanban.

A Heves Megyei Főügyészség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a vádlott 2017 tavaszán ismerkedett meg a nála egy évvel fiatalabb sértettel. Kapcsolatukat a nő szülei ellenezték, mivel aggódtak a férfi erőszakos megnyilvánulásai és gyakori italozása miatt.
A sértett ennek ellenére 2018 áprilisában a vádlotthoz költözött, akivel gyakran közösen italozott annak ellenére, hogy a férfi ezen alkalmakkor különösen agresszívvá vált.
Még az összeköltözésük hónapjában, 2018 áprilisának végén a vádlott egy születésnapi összejövetelt követően rátámadt a sértettre, kiabált vele, és egy ollóval a kezében azzal fenyegette meg, hogy kiszúrja a szemét vagy levágja az orrát, végül azonban csak a hajába nyírt bele.
A hasonló incidensek az elkövetkező hónapok során rendszeressé váltak, ám a nő annak ellenére sem szakított az élettársával, hogy az ittasan többször megütötte őt, illetve egyszer arra kényszerítette, hogy térden állva kérjen tőle bocsánatot azért, mert szerinte megszegte egy korábban neki tett ígéretét. Nem sokkal ez után az élettársak már közösen italoztak egy kocsmában, ahonnan ittas állapotban hazafelé tartva a vádlott minden előzmény nélkül rátámadt a nála jóval gyengébb fizikumú nőre, akit két kézzel, ököllel ütlegelt mindaddig, amíg élettársa össze nem esett az utcán. A földön fekvő sértettet a vádlott ezután még fojtogatta is, miközben összetörte a mobiltelefonját, melyen áldozata segítséget próbált hívni. A durva bántalmazásnak csak a közelben lakók határozott fellépése vetett véget.
A sértett – aki ekkor súlyos sérüléseket szenvedett – ezt követően szakított a vádlottal.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság – beismerése esetén 3 év időtartamú – végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki a férfira – áll a közleményben.

 

Ezt is olvassa el!
Gyermekpornográf felvételt tárolt számítógépén

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki többezer gyermekpornográf felvételt tárolt számítógépén és ezekből néhányat másokkal is Érdekel

Már otthonában is vesznek mintát a mentősök ha szükséges

A Hatvani Mentőállomás több dolgozója is szolgálatot teljesít a megyeszékhelyen működő mintavételi egységeken. Az otthoni mintavételeket végzik el azoknál a Érdekel

A védőnők a járvány mellett is a kismamák mellett állnak

Továbbra is ellátják a védőnői feladatokat, azonban a járvány terjedésének lassítása érdekében lehetőség van telefonos és online kapcsolattartásra is. A Érdekel

Hatvanban is ingyenes lett a parkolás

Hétfőtől díjmentes lett a közterületi parkolás Magyarországon. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Érdekel

A Robert Bosch  Kft. nyilatkozata

Szerkesztőségünk kérdésére a Robert Bosch  Kft. a következő hivatalos nyilatkozatot küldte a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseikről. A koronavírus-fertőzés megjelenése óta a Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

324.000 forint gyűlt össze
Arold Péter fotó

Ebből a felajánlásból most öt tanterem bútorzatát tudjuk modernebbé

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Újévi köszöntő

Kedves Hatvaniak! Az év vége kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eltelt hónapokra. Ha engem megkérdeznek, azt mondom, a 2019-es Érdekel

Szabó Zsolt megköszönte

Arold Péter Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán köszönte meg a mentősök áldozatos munkáját. Az ünnepek alatt felkerestem és Érdekel

0 0 votes
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<