Kézilabda, Sport

Császár Gábor csapatával is összekerült a Tatabánya

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Császár Gábor csapatával, a svájci bajnok Kadetten Schaffhausennel is azonos csoportba került a Grundfos Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa-liga főtáblájának péntek délelőtti sorsolásán.

A D csoportba a magyar és a svájci együttesen kívül az északmacedón Eurofarm Peliszter, a német Rhein-Neckar Löwen, a dán GOG, és a szlovén RK Trimo Trebnje került.
Marosi László, a tatabányaiak klubigazgatója az M4 Sport Sporthíradójában kedvezőnek értékelte a sorsolást, szerinte jó csoportba került az együttes, ugyanakkor úgy véli: a továbbjutáshoz bravúr kell.
“A Rhein-Neckar Löwent nem kell bemutatni senkinek, ők az első számú esélyesei a csoportnak” – jegyezte meg a korábbi klasszis játékos, hozzátéve, hogy Császár Gábor svájci együttese rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő volt az utóbbi években és stabil, jó csapat, az északmacedónok szintén BL-esek voltak tavaly és a dánoknak is mindig erős csapataik vannak. – “Talán a szlovén csapat még rutintalanabb gárda, és bár nem szeretek ilyet mondani, de ők a leggyengébbek, ők lógnak ki lefelé a csoportból.”
A klubelnök a Tatabánya jelenlegi nehézségeiről is beszélt. Mint mondta, sokat változott a keret a nyáron, és még a csapatépítés folyamatában vannak, amit nehezít, hogy jelenleg négy játékosuk koronavírusos, és súlyos sérülések is tizedelik a gárdát. Bálint Bence keresztszalag-sérülés miatt az egész szezonra kidőlt, Ancsin Gábornak pedig a bokájában letört egy darab a csontból.
“Pillanatnyilag az is kérdéses, hogy mi 20-án megfelelő létszámú játékossal rendelkezzünk, hiszen a jelenlegi protokoll szerint a vírusos kézilabdázóink legalább négy hétig nem fognak rendelkezni sportorvosival” – hangsúlyozta Marosi László, utalva az Európa-liga október 20-án esedékes rajtjára.
A 24 csapatot négy csoportba sorsolták, mindegyikből az első négy jut a nyolcaddöntőbe. A játéknapok október 20., 27., november 17., 24., december 1., 8., február 9., 16., 23., és március 2. lesznek, vagyis minden mérkőzésre kedden kerül sor, 18.45 vagy 20.45 órától.
A bécsi sorsolást eredetileg csütörtökön rendezték volna, de a technikai lebonyolításért felelős egyik beszállító munkatársainál koronavírus-fertőzés gyanúja vetődött fel, ezért el kellett végezni a szükséges teszteket az érintetteken.
A magyar csapatok közül a Balatonfüred és a Gyöngyös a selejtező második fordulójában búcsúzott a második számú európai kupasorozattól. A Tatabánya dolgát jelentősen nehezíti, hogy csütörtökön kiderült, több játékosa megfertőződött a koronavírussal, ezért az egész csapat tíz napra karanténba került, és következő három bajnoki mérkőzését elhalasztották.

Ezt is olvassa el!
Férfi kézilabda Európa-liga – A Gyöngyös 13 gólos előnnyel várja a visszavágót

A Gyöngyös hazai pályán 34-21-re legyőzte az északmacedón Butel Szkopje csapatát a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a párharc Érdekel

Véget értek a téli átigazolások az FC Hatvannál

Jöttek és mentek is az FC Hatvan sportegyesület focicsapatában Érkezett: Alapi Gábor (Pétervására SE) Kovács Gergő (Eger Labdarúgó Sport Kft.) Érdekel

Második lett Lévay Petra Tasmániában

A gyöngyösi születésű sportoló elégedett a Tasmániában elért eredményével. Beszámolója szerint a verseny során úszásban picit hátra szorult, de lemaradását Érdekel

Heréd – Elhunyt Markó Ferenc

Elhunyt Markó Ferenc, aki a Heréd FC klubvezetésben 1969-től vállalt feladatot. Markó Ferenctől április 2-án, kedden 16 órakor vesznek végső Érdekel

Rózsaszentmáron – Sportpark avató

Március elején avatták fel és adták át a nagyközönség számára a sportparkot Rózsaszentmártonban.  Művelődési Ház melletti zöldterületen 9.375.000 Ft-os költséggel, 100%-os Érdekel

A 14 helyen végzett a magyar kéziválogatott Japánban

A 14. helyen zárta a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, miután a helyosztón (vagy ha úgy Érdekel

Mi szeretjük a vízilabdát. És a vízipókot is

Arold Péter Hogy mik vannak! Mi rendezzük a vízilabda ebét, tehát ahhoz kell egy kabalafigura, mert abban jók vagyunk. A Érdekel

Nyolc góllal nyert a Gyöngyös

A tabellán harmadik Gyöngyös nyolc góllal nyert a vendég Eger ellen a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. Eredmények: HE-DO B. Érdekel

Helycserés támadás – mint ahogy azt fociban is szokták mondani

Kecskemétről Hatvanba tette át a székhelyét Török László, aki saját nevelésű játékosként tizenkét éven át erősítette egyebek mellett a hírös Érdekel

Elhunyt Szivós István

Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és Érdekel

Ligakupa: kettős győzelemmel a négy között

Kettős győzelemmel jutott a Ligakupa legjobb négy csapata közé a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután négygólos idegenbeli győzelmét követően a Érdekel

Budakalász a következő állomás

A Budakalász lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös következő ellenfele az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. Farkasaink a hazai pályán aratott győzelem Érdekel

Gohér János lett a Hatvani Loki edzője!

Szeifert: Nincsenek bajnokságot megnyerő álmaink, arra ott lesznek a sok pénzt befektető csapatok,akik kőkeményen megfognak izzadni Hatvanban a 3 pontért Érdekel

Emlék foci Solymoson

Patócs József és Patkós Zoltán emlékére rendeztek jótékonysági tornát a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégiumának Érdekel

Az oroszok már a spájzban vannak

Az orosz válogatott nagy csatában legyőzte az ausztrált a negyeddöntők pénteki nyitómérkőzésén, így elsőként jutott be a legjobb négy közé Érdekel

Simán nyert a HE-DO B. Braun Gyöngyös

Az EHF Kupa negyeddöntőjében búcsúzó, a hazai élvonalban dobogós Tatabánya – főleg a rossz első félidei játéka miatt – kikapott Érdekel

C típusú sportpark Petőfibányának

Petőfibánya község a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Program IV. ütemében támogatásban részesült, amelynek köszönhetően 1 db C típusú sportpark beruházás megvalósításának Érdekel

A FC Hatvan már biztos bajnok

Szerző A Heves megyei I. osztályú bajnokság 26. fordulójában, május 5-én, vasárnap, 17:00-tól a Heréd LC Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments