Közélet

Párbeszéd: partnerként kell tekinteni a romákra

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Párbeszéd szerint az ellenzék felelőssége, hogy komoly ajánlatot tegyen a magyarországi cigányságnak, és 2022. után olyan kormány jöjjön létre, amelyik partnerként és nem eszközként tekint a romákra – mondta a párt frakcióvezető-helyettese szombaton, a Facebookon tartott sajtótájékoztatón.

Tordai Bence, a Párbeszéd roma programját bemutatva úgy fogalmazott, a “magyar cigányság az a társadalmi csoport, akik felé a legnagyobb a tartozásunk”, hiszen mindig ők húzták a legrövidebbet a rendszerváltás és az azt követő évtizedek viharaiban.


Kiemelte, a Párbeszéd azért dolgozik, “hogy a cigányok a magyar társadalom teljes jogú részének érezhessék magukat”.
Berki Sándor, a Párbeszéd Nógrád megyei elnöke, kisebbségi és etnikai referense bejelentette, hat plusz egy pontból álló programjukat társadalmi vitára bocsátják, és várják az azzal kapcsolatos észrevételeket.


Klajban János salgótarjáni roma nemzetiségi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a program segítségével származástól függetlenül minden gyermeknek egyforma oktatási lehetőségeket biztosítanának, visszaállítanák 18 évre a tankötelezettség korhatárát, a családtámogatásokat pedig növelnék és igazságosabbá tennék, hogy a mélyszegénységben élőknek is több jusson.

Nézzél be ide is

Hírek Heves megye Heves megye közéleti portálja


Ürmös István, a Párbeszéd Heves megyei elnöke, nagyfügedi önkormányzati képviselője a szegregált cigánytelepek felszámolását sürgette, valamint azt is, hogy az ellenzék közös országos listáján, valamint egyénileg is indítson roma jelölteket a jövő évi országgyűlési választáson.

Ezt is olvassa el!
Mi folyik Horton? – Dencs Zsuzsa pozíciója

2019-ben új önkormányzati vezetés viszi Hort mindennapjait. Magyar Norbert horti lakós indította el, tényfeltáró videó sorozatát. Az első részben a Érdekel

Mi szeretjük a vízilabdát. És a vízipókot is

Arold Péter Hogy mik vannak! Mi rendezzük a vízilabda ebét, tehát ahhoz kell egy kabalafigura, mert abban jók vagyunk. A Érdekel

A Gyöngyösi Városi Televízió Fórum

A Gyöngyösi Városi Televízió Fórum című műsorának vendége volt dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke november 12-én, Érdekel

Lesz-e polgárháború? – Thürmer Gyula írása

Lesz-e polgárháború? Nos, sok függ attól, hogy a dolgozói rétegek megértik-e, hogy nem akkor járnak jól, ha egyik vagy másik Érdekel

Családvédelmi javaslatok Heves megyében

2019-04-25 A Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a megyei testület április 26-ai ülésén a képviselőktől a támogatását Érdekel

Az LMP is beszál a budapesti harcba

Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, Érdekel

A betegek mozgóurnákat kérhetnek a kórházakba

Azok a fekvőbetegek, akik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás napján nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, átjelentkezhetnek Érdekel

Oxygen Adrenalin Park – Mátra-Sástó

Május 10. - én vehetik először igénybe az ország legújabb libegőjét a Mátrában A felvonó hossza körülbelül 400 méter, a Érdekel

Ballagás Gyöngyösön

Szerző Több mint 500 diák ballag a napokban Gyöngyösön. A József Attila Szakgimnázium diákjai vonultak elsőként Érdekel

Patkánykeringő – Lendvai Ildikó írása

Lendvai Ildikó Facebook oldalán reagált a "patkányozós" cikkekre. Ezt tesszük közre. Hogy rossz, ami történt, az nem is kérdés. Amit Érdekel

0 0 votes
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<