Vádat emeltek egy Heves megyei csaló bűnszervezet tagjaival szemben

Vádat emeltek egy Heves megyei csaló bűnszervezet tagjaival szemben

Vádat emeltek egy csaló bűnszervezet tagjaival szemben, akik hatvan embert csaptak be és több tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Heves megyei főügyész az MTI-vel csütörtökön.

    A vádlottak megtévesztő internetes hirdetésekkel csapták be a főleg mezőgazdaságban és építőiparban dolgozó sértetteket. Álnéven munkagépeket kínáltak eladásra. A vásárlókkal olyan bankszámlákra utaltatták a pénzt, amelyek tulajdonosai nehéz anyagi körülmények között élő “strómanok” voltak – tudatta Szalóki Zoltán.


    Az ügyben 13 embert vádolnak nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.
    A vádirat alapján a vádlottak közel 75 millió forint kárt okoztak a hatvan sértettnek. A bűnszervezet vezetői a pénzből többek között luxus terepjárókat és ékszereket vásároltak – tette hozzá.


    A Füzesabonyi Járási Ügyészség tíz vádlottra fegyházbüntetés, három társukra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól. Az elsőrendű vádlottnál – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – a fegyházbüntetés mértékét 13 évben határozta meg. A bűnelkövetői csoport vezetői közül hatan letartóztatásban, ketten bűnügyi felügyelet alatt vannak – közölte a főügyész.

Vélemény?

Ezt is olvassa el!
Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség
Vádemelés

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt két, jelenleg letartóztatásban lévő férfival szemben, akik még 2019 decemberében megállapodtak abban, hogy pénzt Érdekel

Poharakat loptak egy fabódéból, majd eladták a a lopott holmit

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai három órán belül elfogták a két helyi férfit. A gyöngyösi rendőrök rövid időn belül Érdekel

Halálos baleset – meghalt egy motoros Hatvanban

A baleset a Bibók István utcában történt,  Meghalt egy motoros Hatvanban, miután a járművével villanyoszlopnak csapódott péntek reggel - közölte Érdekel

A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát

Lezárták a nyomozást. Autót és telefont is eltulajdonított egy karácsondi férfi Gyöngyösön, írja a police.hu A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Érdekel

Gyermekpornográf felvételt tárolt számítógépén

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki többezer gyermekpornográf felvételt tárolt számítógépén és ezekből néhányat másokkal is Érdekel

Kútba zuhant, és meghalt egy kisgyerek

Kútba zuhant, és meghalt egy kisgyerek Hatvanban - közölte vasárnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Lázár Levente tájékoztatása Érdekel

Az ágynemű tartóban bujkált

A budapesti és a hevesi rendőrök közösen fogták el a férfit, akit több bűncselekmény miatt köröztek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Érdekel

Vádat emeltek a Mátrában két éve balesetet okozó buszvezető ellen
Vádemelés

Tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a buszsofőrt, aki két éve fának ütközött Érdekel

Gáz-riasztófegyverrel sebesített meg egy nő három embert Gyöngyösön

Gáz-riasztófegyverrel sebesített meg egy nő három embert Gyöngyösön - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Soltész Bálint közölte: Érdekel

Heves megyei összesítő

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és három anyagi kárral járó közlekedési balesetről Érdekel

0 0 votes
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<