Gázszivárgást szimuláltak a horti üzemben

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A szirénás járművek megjelenése a Prímagáz horti tárolóüzeménél nem veszélyt jelzett, csupán két város tűzoltói és két megye katasztrófavédelmi szakemberei vettek részt egy gyakorlaton.

A súlyos katasztrófák, a veszélyes anyagokkal szembeni védekezés alapját a Seveso-irányelv adja. Megyénkben három olyan üzem szerepel, amely a Seveso hatálya alá esik, ebből az egyik a Prímagáz horti tárolóüzeme (propán- és butángáz). Ezekre az üzemekre a környékbeli lakosság biztonsága érdekében külső és belső védelmi tervek készültek. A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, az illetékes önkormányzat, az érintett üzem és az együttműködő társszervek szakemberei pedig rendszeres gyakorlatokkal készülnek fel a veszélyes helyzetekre. Ilyen szimulációra került sor ma is.

Mint azt a megyei katasztrófavédelmi ügyeletes elmondta, a gyakorlat során a kiinduló helyzet szerint egy tartányos tehergépkocsi vezetője rosszul lett, elvesztette az eszméletét, majd egy PB-gáz tartálynak csapódott a járművel. A tartály csonkja eltörött, s gázfelhő szabadult ki belőle. A Heves és Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei, a hatvani és a gyöngyösi tűzoltók, illetve az üzem dolgozói elvégezték a szükséges méréseket, megtették a helyzet megoldása érdekében szükséges lépéseket.

2009-10-28


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .