Több mint kéttucatnyi retró busz látható szombaton Hatvanban a Volánbusz Retró Nap elnevezésű rendezvényen – közölte a közúti közlekedési társaság az MTI-vel.
A Volánbusz Zrt. közleményében hangsúlyozta, az egynapos esemény fő attrakciója egy 1968-ban, magyar mérnökök tervei alapján készült emeletes busz, amelyet először láthat a nagyközönség.
A társaság idézi Pafféri Zoltánt, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a rendezvény megnyitóján elmondta, a 2018-ban elindított járműfiatalítási programjuknak köszönhetően csaknem 1800 új és újszerű busz állt, illetve áll forgalomba, idén pedig további ezer – köztük elektromos és sűrített földgázzal üzemelő – jármű beszerzését tervezik.
Ennek eredményeként az év végéig a teljes autóbusz-állomány 45 százaléka újulhat meg, a flotta átlagéletkora pedig 8 évre csökkenhet – tette hozzá a vállalat vezetője.
- Hadházy: „Választási csalás” – Szabó Zsoltot és kampánymódszereit bírálja az ellenzéki politikus
- Hatvan polgármestere: „A város 11 éve hátrányos megkülönböztetést szenved el”
- A hatvani csata története: időszaki kiállítás a könyvtárban
- Területet nyitott az autósoknak a MÁV Hatvanban
- Elfogadták Hatvan 2026-os költségvetését: nőnek a terhek, mégis marad a pénzügyi stabilitás












