Kanadában maradhatnak

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Nagyon boldogok vagyunk és megkönnyebbültünk, hogy az életünk most már biztonságban van és nem kell visszamennünk Magyarországra – mondták.

Egy kanadai szövetségi bíróság elutasította az ottawai kormány keresetét és helybenhagyta egy 39 tagú gyöngyöspatai magyar roma család menekültstátusát – írta a hétvégén a Toronto Star.

A Rácz család három nemzedéke 2011-ben menekült Torontóba Gyöngyöspatáról, ahol a cikk szerint “fasiszták ezrei olyan súlyosan megfenyegették a kisebbségi csoportot, hogy a Vöröskereszt közbelépett és evakuálta a települést”. A lap szerint a 60 éves családfő, Rácz Aladár és felesége, a 61 éves Rácz Aladárné, valamint hat gyerekük aktívan harcoltak a faluban a rasszizmus ellen és több külföldi, egyebek között brit és francia riportfilmben is szerepeltek.

A család menekültkérelmének ügyét a kanadai Bevándorlási és Menekültügyi Igazgatóság hat külön meghallgatás során tárgyalta és azt 2013-ban jóváhagyta. Chris Alexander bevándorlásügyi miniszter azonban azonnal megtámadta a döntést.

A kérelmének alátámasztására az Iványi Péter ügyvéd által képviselt család meghívta tanúskodni Horváth Aladár emberjogi szakértőt és volt országgyűlési képviselőt, valamint videóra vett bizonyítékokat és emberi jogi jelentéseket mutattak be. A kanadai szövetségi kormány nem vitatta a család szavahihetőségét, vagy az állításaiban foglalt tényeket, de azt igen, hogy a törvényszék nem vizsgálta, hogy a magyar kormány képes-e megvédeni a családot, mint ahogy azt sem, hogy az állítólagos diszkrimináció elérte-e az üldöztetés szintjét.

Michael Shore szövetségi bíró az ítélet indoklásában arról írt, hogy a bevándorlásügyi igazgatóság “tudatában” volt annak: az igénylőknek kell cáfolni azt a feltételezést, hogy Magyarországon, egy demokratikus államban és az Európai Unió tagországában az állam védelmét élvezték. A bíróság szerint a magyar tisztségviselők befogadták ugyan a család panaszait, ám azokat érdemben nem vizsgálták ki, a fenyegetők felelősségre vonásáról vagy elítéléséről már nem is beszélve.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .