MTVA: lezárultak a Fölszállott a páva területi válogatói

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

"Főlszállptt a páva"
„Főlszállptt a páva”

Lezárultak a napokban a Fölszállott a páva című műsor területi válogatói – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a dunántúli, alföldi, felvidéki, közép- és dél-magyarországi gyermekek után hétvégén a gyimesi Borospatakán és Kolozsváron az erdélyi fiatalok is a szakmai zsűri elé álltak.
A közleményben idézték Berecz Istvánt, a zsűri egyik tagját: „Gyimesbe érkezésünk napján volt 95 éve, hogy országunkat felszabdalták. Ennek az évfordulónak a tükrében nézve különösen szép ünnepre sikerült az erdélyi Páva-selejtezők két fordulója. Ragyogó szemű erdélyi gyerekek: moldvai és gyimesi csángók, mezőségi, kalotaszegi és partiumi ifjú tehetségek bizonyították, hogy ismét éledezőben a hagyományos kultúra” – mondta az első évad kategória-győztese.
Május eleje óta járja az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora a Kárpát-medencét, hogy a 2015-ös évad több mint 2500 jelentkezője közül megtalálják a legjobb 48-at. Az élő adásokban velük találkozhatnak majd a nézők.
A Duna Televízió műsorán azonban szeptembertől az apró, kicsi és közepes, ám elhivatott és lelkes, 6 és 14 év közötti kárpát-medencei hagyományőrzők mind megmutatják tudásukat 8 héten át, a területi válogatókról készült dokumentumfilmekben – tették hozzá.
MTI


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .