Már nem Gohér János a Boldog edzője

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A kezdés igen jól sikerült.

Gohér János: Újonc csapat létére jól kezdtük a szezont. Az igazolások jól sikerültek és az edzés látogatottság is megfelelő volt, így folyamatosan szolgáltattuk a meglepő eredményeket.

Aztán valami megtört az együttesnél.

Gohér János: Az őszi szezon vége felé leredukálódott az edzések látogatottsága ami az eredményekben is megmutatkozott!

Télen 8 játékos távozott, amihez elnöki döntés is hozzájárul, közel 40 góllal együtt! Ez rendkívül érzékenyen érintette a csapatot, és sajnos az új igazolások nem hozták a várt eredményt. Kevesen voltunk, voltak olyan mérkőzések, hogy az ifi folyamatos létszámhiányos kiállása miatt a felnőtt csapatot kellett alárendelni az ifinek! Felnőtt kapusomat kellett a mezőnyben játszatni, sőt az elnök urat is be kellett vetnem, de még így is kevesen voltunk! Ehhez az edzéslátogatottság majdnem a nullára csökkent így fegyelmezésről szó sem lehetett, nem csoda hogy nem jött a várt eredmény! Kieső gondjaink nem voltak, de ha megmarad az őszi keretem, kiegészülve az új igazolásokkal dobogón végezhettünk volna!

Most pedig jöjjön a fekete leves. Jól halottam, hogy nem te vezeted a jövőben a csapatot?

Gohér János: Az Elnök úr mással képzeli a folytatást, így sárdobálás helyett köszönöm a lehetőséget és sok sikert kívánok a csapatnak az új szezonban! Egy biztos, kétszer meg kell gondolni az újabb szerepvállalást felnőtt szinten, hiszen bebizonyosodott, hogy munka nélkül nincs eredmény!

Forrás: hevesfoci.hu


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .