Hatvan

Főigazgatói ajándéktárgyat kapott egy hatvani tűzoltó

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Születésnaposokat is köszöntöttek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon megtartott igazgatói értekezleten, július 25-én.

 

Főigazgatói ajándéktárgyat kapott egy hatvani tűzoltó

Kerek évfordulós, ötvenedik születésnapja alkalmából főigazgatói ajándéktárgyat vehetett át Lukács Gusztáv tű. főtörzsőrmester a hatvani hivatásos tűzoltóság tűzoltója. A főtörzsőrmester 1997. március 1-én kezdte meg tűzoltói pályafutását. 2000-ben gépjárművezetői képzettséget szerzett, azt követően pedig gépjárművezetői beosztásba került kinevezésre. Pályafutása során többször is dicséretben részesült, 2006-ban és 2010-ben is elnyerte az „Év gépjárművezetője” címet. Bajtársai körében rátermettségével, tapasztalatával és segítőkészségével nagy tisztelet vívott ki, több mint húsz éves pályafutása alatt sok fiatal tűzoltónak segített a szakmai fogások elsajátításában. Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója az ünnepség végén kifejezte jókívánságait, az ünneplőknek további munkájukhoz erőt és egészséget kívánt.

Nézze meg ezt is
Az összefogás szép példája

Arold Péter Hírek Hatvan Baranyi Attila a BéBé Ételbár főszakácsa nem először bizonyítja, hogy van lelke. Tavaly azok számára adott Érdekel

Új tűzoltó gépjárművek Heves megyében

Hatvanhárom speciális járművet adtak át július tizenötödikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, melyből három gépjármű Heves megyébe került. A Heves Érdekel

Mert adni jó

Nem először mutatja meg Baranyi Attila a BéBé Ételbár tulajdonosa, hogy adni jó. Most A Vöröskereszt számára adott karácsonyi csomagokat, Érdekel

Hamarosan elkészül a kerékpárút

Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek a Tisza gátján épített létesítmény adta az ötletet. Pár év telt csak el, s a nyáron Érdekel

Árvízvédelmi fejlesztés

A Zagyva töltésfejlesztése többek közt magába foglalja több mint 3,5 kilométernyi töltésszakasz megerősítését és három gátőrtelep felújítását is, a kivitelezést Érdekel

Pénzt akart, itallal távozott

Térkővel dobta be az üzlet ajtóüvegét, lopás miatt indult ellene eljárás. A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai azzal gyanúsítanak egy Érdekel

Már otthonában is vesznek mintát a mentősök ha szükséges

A Hatvani Mentőállomás több dolgozója is szolgálatot teljesít a megyeszékhelyen működő mintavételi egységeken. Az otthoni mintavételeket végzik el azoknál a Érdekel

Újévi köszöntő

Kedves Hatvaniak! Az év vége kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eltelt hónapokra. Ha engem megkérdeznek, azt mondom, a 2019-es Érdekel

A hatvani vonalon még akadozik a forgalom

Arold Péter A délután Budapesten és térségében átvonult vihar számos vasútvonalon okozott jelentős késéseket és fennakadásokat, a vasútvonalak többségén már Érdekel

Tájékoztató Hatvan

Polgármesteri tájékoztató a koronavírus idejére

Változások a vonatközlekedésben!

A MÁVINFORM tájékoztatás szerint mától (április 14-e) változások lesznek a Budapest-Hatvan vonalon. A gödöllői S80-as személyvonatok menetrendjét nem érintik a vágányzári korlátozások.  Érdekel

Módosul a menetrend

A Budapest–Hatvan elővárosi vonal felújításának következő fázisához igazodva, november 16-tól december 7-ig módosul a menetrend. Pécel és Aszód között a Érdekel

Bűnmegelőzési tanácsok hatvaniaknak

A Hatvani Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzéssel foglalkozó munkatársai, Tomcsányi Andrea r. százados és Pádár Péter r. főtörzsőrmester 2020. július 21-én Érdekel

Gohér János lett a Hatvani Loki edzője!

Szeifert: Nincsenek bajnokságot megnyerő álmaink, arra ott lesznek a sok pénzt befektető csapatok,akik kőkeményen megfognak izzadni Hatvanban a 3 pontért Érdekel

Nemzetbiztonsági adatokat kértek Szabó Zsolt ügyében

Nemzetbiztonsági adatokat szerzett be és a külföldi hatóságok segítségét is kérte a Központi Nyomozó Főügyészség Szabó Zsolt fideszes képviselő állítólagos Érdekel

A Robert Bosch  Kft. nyilatkozata

Szerkesztőségünk kérdésére a Robert Bosch  Kft. a következő hivatalos nyilatkozatot küldte a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseikről. A koronavírus-fertőzés megjelenése óta a Érdekel

Szabó Zsolt megköszönte

Arold Péter Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője Facebook oldalán köszönte meg a mentősök áldozatos munkáját. Az ünnepek alatt felkerestem és Érdekel

Lába kélt a telefonnak

A Hatvani Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy pilisi lakossal szemben. A gyanú szerint K. Ferenc 2020. január 27-én 8 Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva