1 milliárdért nem vált be

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Arold Péter

Mondhatjuk 1 milliárd forint repült ki az ablakon, amikor megálmodták a hatvani kalandparkot.

Egy látogató nem sok, de még annyi sem volt tavaly Hatvanban az Európai Unió pénzéből épült kerékpáros kalandparknak, sőt 2017-ben is mindössze négyen használták – adta hírül az RTL Klub Híradója.

Az egymilliárd 139 millió forintból épült kalandparknak a nyitása óta összesen 41 látogatója volt. A fenntartó cég vezetője szerint ennek az is az oka, hogy a park túl extrémre sikerült. A helyszín használata egyébként ingyenes, de regisztráció szükséges hozzá.




Hatvan polgármestere elismerte, hogy a koncepció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de azt is hozzátette, hogy a terv még az előző választási ciklusban született. A város egyébként 2021 nyaráig vállalt fenntartási kötelezettséget, addig komolyabb átalakításokat nem végezhetnek a kalandparkban.

Minden komolyabb beruházás előtt minimum felmérem a terepet és kérdezősködök, hogy ugyan kell e a jó népnek az a fránya kerékpáros izé. Nem ez történt. Valakik döntöttek, az Unió adott rá lét, aztán majd lesz valami.

Még két évig kell a karbantartására pénzt fordítani, ami nem kevés lé. Nincs is miről beszélni. Ez egy elvetélt ötlet volt.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .