Arold Péter
A minap írtunk a tavalyi diákverekedésről és hogy még semmi hír nincs felőle. Hát tessék. Az igazság malmai is lassan őrölnek, de megszületett az ítélet. Felfüggesztett szabadságvesztéssel büntette az elkövetőket, tudta meg a heol.hu
Felfüggesztett szabadságvesztés-büntetéssel sújtotta a Hatvani Járásbíróság azt a három vádlottat, akik két esztendeje májusban egy kiskorú tanulót vertek és aláztak meg az egyik hatvani oktatási intézmény előtt, legalább száz diák szeme láttára. Korábbi nézeteltérést rendeztek ekképpen a vádlottak a sértettel. A hétfő délután megtartott tárgyaláson kihirdetett elsőfokú ítéletről dr. Puskás Csilla, az Egri Törvényszék sajtószóvivője.
A megtámadott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám az orvos szakértő szakvéleménye szerint fennállt súlyosabb sebek kialakulásának a lehetősége is – írja a portál.
Semmi esetre sem akarom azt mondani, hogy mit érdemel a bűnös, de abban reménykedhetünk, hogy ettől a büntetéstől, amit magukkal visznek lelkileg is a felnőtt életükben, elég lesz ahhoz, hogy ne keveredjenek hasonló helyzetbe., hiszen ez már túllépett azon az úgy nevezet kamaszkori hülyeségeken.
Az ítélet nem jogerős, hiszen az ügyész mindhárom vádlott esetében a szankció súlyosításáért fellebbezett, míg Sz. R. és védője enyhítés, H. K. pedig felmentés érdekében kért jogorvoslatot. V. E. és az ügyvédje az bíróság döntését tudomásul vette. Az ítélet nem jogerős.