A Gyöngyösi Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 41 éves férfi és egy 16 éves helyi fiú ellen.
A nyomozók azzal gyanúsítják L. Kálmánt és társát, hogy 2019. március 26-án 10 óra körül Gyöngyösön, a Pesti út, Róbert Károly út és Szövetkezet út kereszteződésében előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy férfit, továbbá a fiatalkorú megrongálta a sértett gépkocsijának motorháztetőjét is. A járművezetőnek orvosi ellátást igényélő sérülése nem keletkezett.
A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható helyi lakosokat a rendőrök elfogták és kihallgatták.
Hát én ehhez hozzászólok!