Hírek, Közélet, Szálljon be az időgépbe

Családvédelmi javaslatok Heves megyében

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

2019-04-25

A Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a megyei testület április 26-ai ülésén a képviselőktől a támogatását fogja kérni. A Szabó Róbert által összeállított megyei intézkedési program célcsoportjai a Heves megyei szülők, nagycsaládosok, családalapítók vagy éppen családot tervező párok.





Mint elmondta, a megyei területfejlesztési beruházások sikeres megvalósítása mellett, önként vállalt feladatként is kötelességének tekinti a megyei családvédelmi akcióterv megvalósítását. Szabó Róbert hangsúlyozta, a Heves Megyei Önkormányzat az országban elsőként állított össze ilyen, megyei szintű programcsomagot. Álláspontja szerint Heves megye egyik legnagyobb társadalmi és gazdasági kihívása a drasztikus népességfogyás.

Szabó Róbert kisgyermekes családapaként is tapasztalta, hogy a kormányzat családvédelmi döntései milyen sok lehetőséget, kedvezményt, tudnivalót és tennivalót jelentenek a gyermekáldás tervezése vagy épp a gyermek születése kapcsán. Megyei közgyűlési elnökként ezzel összefüggésben Heves megye lakosságának csökkenésére hívta fel a figyelmet. Kifejtette, 2000-ben a megye lakosainak száma 327 ezer felett fő volt, 2016-ra 300 000 fő alá esett. Ez a közel 10 százalékos csökkenés egy Gyöngyös méretű város lakosságszámát jelenti. „A problémával bátran és nyíltan szembe kell nézni, mindent meg kell tennünk a trend megfordítása érdekében” – húzta alá az elnök.

Elmondta, a népességfogyás országos jelenség, éppen ez indokolta a családok támogatását szolgáló kormányzati intézkedések sorát, melyek Európában is példa nélküli állami erőfeszítések. A megyei önkormányzat által koordinált területfejlesztési program kapcsán kifejtette, hogy a beruházások tervezése és megvalósítása során kiemelt szempontként kezelték azokat a fejlesztéseket, melyek a családokat segítik: megyeszerte 41 óvoda, bölcsőde, családokat segítő intézmény épül, bővül vagy újul meg jelenleg, összesen közel 3,5 milliárd forint értékben.

A holnap előterjeszteni kívánt Heves Megyei Családvédelmi Akcióterv célja az, hogy a kormányzati lehetőségeken és a megyei fejlesztéseken túl, minden Heves megyei családos megkapja azt a segítséget, hogy pontosan és közérthetően megismerhesse, milyen támogatási lehetőségei vannak, és hogyan veheti igénybe ezeket. A megyei programcsomag szemléletformáló célja az, hogy a gyermekvállaláson gondolkodó fiatalok számára elősegítsék a döntést, ahogyan Szabó Róbert fogalmazott: „a család jelentősége és megbecsülése Heves megyében az azt megillető polcra kerüljön.”

A Heves Megyei Családvédelmi Akciótervről szóló javaslata hét konkrét intézkedést tartalmaz, az elnök ehhez fogja kérni holnap a Heves Megyei Közgyűlés képviselőinek támogatását.

„A szavazás során kérni fogom minden közgyűlési tag támogatását, pártállás nélkül, hiszen egy olyan javaslatról van szó, mely párthovatartozástól függetlenül érint minden Heves megyei családot. Amíg én vagyok a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, addig mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyermekvállalás ne teher, hanem érték legyen, hiszen a Heves megye jövőjét a gyermekek jelentik” – zárta sajtótájékoztatóját a közgyűlés elnöke.

www.hevesmegye.hu

Ezt is olvassa el!
Fideszes belharc áldozata lett Hatvan?

Lázár János nyíltan megrótta a kormány egyik államtitkárát, mert szerinte felelőssége van abban, hogy a fideszes vezetésű Hatvan városa sokmilliárdos Érdekel

Leégett az ABC, hatvaniak is küzdöttek a lángokkal

2008-07-30 A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletétől kapott tájékoztatás szerint a Hatvantól pár kilométerre, de már Pest megyében lévő Turára Érdekel

Ballagás Gyöngyösön

Szerző Több mint 500 diák ballag a napokban Gyöngyösön. A József Attila Szakgimnázium diákjai vonultak elsőként Érdekel

A betegek mozgóurnákat kérhetnek a kórházakba

Azok a fekvőbetegek, akik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás napján nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, átjelentkezhetnek Érdekel

Szabó Zsolt: Horváth Richárd alkalmatlan a posztjára

Újra munkába állhatott a hatvani Fidesz-alapszervezet, amely tavaly szeptemberben megszűnt, s bár azóta voltak sikertelen és jogtalan újraalakítási kísérletek, augusztus Érdekel

Feljelentették Kiss Tivadart

Becsületsértés és rágalmazás miatt feljelentést tett a gyöngyösi képviselő-testület baloldali frakciójának négy tagja Kiss Tivadar ellen – jelentette be napirend Érdekel

Szír-magyar üzletember hóna alá nyúl a kormány

Felgyorsítja a kormány annak a csokoládégyárnak az engedélyezési ügyeit, amelyet a háború elől Magyarországra menekülő Bassam Ghraoui szíriai üzletember épít Érdekel

Mi szeretjük a vízilabdát. És a vízipókot is

Arold Péter Hogy mik vannak! Mi rendezzük a vízilabda ebét, tehát ahhoz kell egy kabalafigura, mert abban jók vagyunk. A Érdekel

A Gyöngyösi Városi Televízió Fórum

A Gyöngyösi Városi Televízió Fórum című műsorának vendége volt dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke november 12-én, Érdekel

Emlékezzünk az elesettekre

A fellelhető dokumentumok alapján, közel 20 hatvani halt meg a Don-kanyarnál. Férjek, fiúk, apák. A felejtés évtizedei után fontos, hogy Érdekel

Oxygen Adrenalin Park – Mátra-Sástó

Május 10. - én vehetik először igénybe az ország legújabb libegőjét a Mátrában A felvonó hossza körülbelül 400 méter, a Érdekel

Sürgősségi kérelem Gyöngyöspata

A gyöngyöspatai iskolaügy alperesei, a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához - közölte az Érdekel

A Fidelitas célja az, hogy Magyarország a fiatalok országa legyen

Egyhangú szavazással, újabb két évre Heves megyei elnöknek választották Oroján Sándor hatvani önkormányzati képviselőt a Fidelitas tagjai. A Fidelitas Megyei Érdekel

Ügyészségen a rongálók nyomozati anyaga

Lőrinci - Ahogy arról korábban már a police.hu beszámolt,   a hatvani járőrök 2019. augusztus 23-án az esti órákban elfogták azt a Érdekel

Kollányi Gábor: rendet kellene tenni a fejekben

2008-04-16 A hatvani kórház fejlesztésével kapcsolatos szerződés-aláírási ceremónián Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke az egri megyei kórházról is szót Érdekel

Az LMP is beszál a budapesti harcba

Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, Érdekel

Kis kút kerekes kút van….

A kérdéskör több évre visszamenőleg nyomon követhető azok számára, akik erre igényt tartanak, de gyakorlatilag felesleges, hiszen hol azt írták, Érdekel

Nem mond le a HospInvesttel szerződő közgyűlési elnök

2009-06-01 Már a Megyeháza számára sem egyértelmű, hogy a csőd felé tartó HospInvest Zrt. tudja-e biztosítani az egri kórház működtetését. Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva