Közel 8 millió forintnyi sajtot nyúltak le Egerben

Az Egri Járási Ügyészség öt olyan személlyel – raktárosokkal és árufuvarozókkal – szemben emelt vádat, akik valamennyien részesei voltak annak a hosszabb időn át elkövetett bűncselekmény sorozatnak, aminek révén egy egri vállalat sajtraktárából jelentős értékű árut vittek el.

A vádlottak közül ketten 2018-ban és 2019-ben raktárosi munkakörben dolgoztak az üzemben, ahol feladatukhoz tartozott a nagykereskedelmi raktárban a tejtermékek és húskészítmények átvétele, de azok kiadása is. Ez utóbbiról egyiküknek nyilvántartást kellett vezetnie egy erre alkalmas szoftver segítségével. A többi vádlott teherautó sofőr volt, ők szállították a raktárban felpakolt árucikkeket a kiskereskedelmi partnerekhez.

2018 nyarán a raktárosok elhatározták, hogy az ellenőrzés részleges hiányosságait kihasználva ellopják a raktárkészlet egy részét, mégpedig úgy, hogy a kiszállítások során gyakorlatilag saját zsebre fognak dolgozni. Ennek megfelelően az éjszakai műszakokban a velük együttműködő gépjárművezetők által kiszállított árucikkek közé a raktárból további élelmiszereket pakoltak fel a teherautókra, melyeket a sofőrök azután „feketén” értékesítettek. A terheltek ezután elszámoltak egymás között az extra bevételekkel. A raktárosok egyike mindezt úgy leplezte a munkaadójuk előtt, hogy a raktár számítógépén egy általa beszerzett program segítségével meghekkelte az előző műszak által már lezárt kiadási nyilvántartást, miáltal azt a látszatot keltette, mintha a többletárut a nappali műszakban adták volna ki.

A vádlottak a bűncselekmény sorozattal összesen 7.689.109 forint kárt okoztak a cégnek.

Az Egri Járási Ügyészség a raktárosokat jelentős, illetve nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, míg a sofőrökkel szemben részben kisebb, részben nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A nyilvántartás meghamisítása – a sikkasztással halmazatban – információs adat megsértése bűntettének minősül.

Az ügyészség vádiratban foglalt indítványa arra irányul, hogy a bíróság egyes vádlottakkal szemben – részben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – börtönt, másokkal szemben pénzbüntetést, illetve a raktárosok esetében foglalkozástól eltiltást szabjon ki, valamint rendeljen el vagyonelkobzást és kötelezze a sikkasztókat kártérítésre.

Címlapfotó illusztráció

Szóljon hozzá!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .