Nem csak Gyöngyösön razziáztak a rendőrök

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A gyöngyösi nyomozók a mosogatógépben is új pszichoaktív anyagot találtak.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság valamint a Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztállyal történő együttműködés eredményeként, 2022. március 17-én 15 óra 50 perckor intézkedés alá vontak egy gépjárművet és a benne utazó személyeket. A rendőrök a gépjárműben kábítószergyanús anyagokat, valamint készpénzt találtak. Öt főt állítottak elő a rendőrkapitányságra, ahol két személynél pozitív értéket mutatott a gyorsteszt is.

A nyomozók több, Gyöngyös környéki településen is kutatást tartottak a gyanúsítottak otthonaiban, mely során egy kilogramm új pszichoaktív anyag lett lefoglalva.

V. Imre gyöngyösi lakos ellen őrizetbe vétele mellett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, továbbá kezdeményezték letartóztatásának indítványozását. Míg Cs. Richárd egri lakos ellen kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás.

Az elsődleges szakértői vélemény alapján, a helyszíneken talált anyagok új pszichoaktív anyagnak minősülnek.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .