Gyöngyös, Hírek

Elstartolhat a gyöngyöshalászi Apollo gumigyár

Szeretné megosztani?

Gyakorlatilag minden akadály elhárult az Apollo Tyres gyöngyöshalászi letelepedése elől – írja a Heves Megyei Hírlap. A lap szerint az indiai cég és az önkormányzat már alá is írta a szerződéseket, amelyek alapján a cég Gyöngyöshalász határában 70 hektárnyi földterületet vásárolt. A földmunkák már folynak, az alapkőletételt április 1-jére tervezik.

 

A hetven hektárnyi földterületből 30 hektár volt az önkormányzaté, ezért négyzetméterenként közel 190 forintot kaptak – mondta el a lapnak Pásztor János polgármester. A további negyven hektár mintegy tucatnyi földbirtokosé volt, ezeket ki kellett sajátítani. Ezekben az ügyekben még peres eljárás folyik, mert a tulajdonosok kevesellték, amennyit kaptak. Ez azonban nem jelentett akadályt az új tulajdonos földhivatali bejegyzése előtt.

Ha minden terv szerint alakul, akkor talán már 2017-ben megindulhat a gyártás. A beruházás 146 milliárd forintos, ebből 30 milliárd forintot tesz ki az állami támogatás.

Szerző: Heves Megyei Hírlap
Érdekel minket az ön véleménye is

One Comment

  1. Persze. Ez nagy öröm, de nefeledjük azt sem, hogy amikor a Gyurcsány kormány ugyan ezt akarta annakidején, a yöngyösi Fidesz megfúrta, mindenféle kifogásokat emelve ellene. Most pedig azok a kifogások elszáltak a tavasi széllel…

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..