Egyéb kategória, Gyöngyös

Három fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temető feldúlásával

Ajánljad Te is olvasásra!

Három helybéli fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temetőben a közelmúltban történt rongálással – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Tájékoztatásuk szerint egy 15 éves, egy 16 éves és egy 17 éves gyöngyösi fiút gyanúsítottként hallgattak ki a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, ellenük rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Gyöngyösön az elkövetők tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét és a temető kerítését is megrongálták.

A gyöngyösi zsidó hitközség elnöke március 22-én, vasárnap tájékoztatta az esetről az MTI-t. Weisz Péter az MTI-nek most azt mondta, hogy köszönet illeti a rendőröket az eset gyors felderítéséért. Hozzátette: beigazolódni látszik a gyanúja, hogy nem antiszemita indíttatású tettről van szó, hanem az elkövetők haszonszerzés reményében dúlták fel a sírokat.

A Miniszterelnökség, valamint a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az eset után közleményben ítélte el a sírgyalázást.

MTI

Érdekel minket az ön véleménye is

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..