Sós Tamás: Nyugalom és megfeszített munka az egri kórházban

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

2008-11-01

Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: meggyőződött arról, hogy az egri Markhot Ferenc kórházban folyamatos és biztonságos a betegellátás, a működtetés átadás-átvételének folyamata pedig megnyugtatóan, és fennakadások nélkül zajlik.

– A bejárás során a kórház több osztályát meglátogattam. A betegekkel és dolgozókkal folytatott beszélgetéseim, illetve személyes tapasztalataim egyaránt meggyőztek arról, hogy a kórházba a mai napon újra beköltözött a nyugalom, a gyógyító munkát pedig nem zavarja semmi. Kérdésemre a különböző osztályokon elhelyezett betegek maguk is megerősítették, hogy a nekik járó ellátást megkapják, érdemi kifogással sehol sem találkoztam, sem a betegek, sem a kórház munkatársai részéről – fogalmazott a közgyűlés elnöke.

Az elnök szerint mind az átlépő dolgozók, mind az újonnan belépő munkatársak tettre készek, dolgozni, és bizonyítani akarnak a megyei kórházban, őket emberi tartásukért, és kitartásukért is minden elismerés megilleti. A kórház új működtetője, a HospInvest Zrt. pedig felkészülten, meggyőző szakmai tudással biztosítja a folyamatos betegellátást, és tartja kézben az átállás lebonyolítását, a kórházi munka megszervezését.

– A kórház ugyan mától minden szándékom ellenére, kisebb létszámmal működik, mégis a racionálisabb szervezés miatt a betegellátásra nézve semmilyen közvetlen hatása nincsen, a gyógyító munka rendben, magas szakmai színvonalon folyik tovább a Markhotban. A megyegyűlés elnökeként folyamatosan ellenőrzöm és nyomon követem a kórház fejlődését, jogi és szakmai kontroll mellett rendszeresen látogatást teszek az intézményben, hiszen mindezek mellett a betegek, dolgozók véleményét is szeretném kikérni, szeretnék meggyőződni arról, hogy minden rendben van, és egyre jobb számukra. Mindig is hittem benne, hogy a megye felelős és jó döntés hozott, amikor az üzemeltetést tőkeerős, hozzáértő szakmai szolgáltatónak adja át, a fejlődést napi szinten nyomon fogom követni a megye lakóival együtt -közölte Sós Tamás.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .