Kábszerültetvény Mányon

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt nyomozást folytat négy személlyel szemben. A rendőrök a leszüretelt marihuána átvétele közben érték tetten Mány településen 2017. szeptember 20-án 18 óra 30 perckor Sz. László 41 éves budapesti és P. Richárd 41 éves fóti lakosokat. A férfiak egy lakóházból távozva egy nagyobb papírzsákot tettek az autójukba, majd elindultak, azonban a rendőrök intézkedés alá vonták őket. A jármű átvizsgálásakor egy bevarrt szájú zsákban négy csomagban összesen körülbelül 500 gramm növényi törmeléket találtak a rendőrök, továbbá cannabis növények termesztéséhez szükséges mechanikus időkapcsolókat, ph mérő eszközt és ph szabályozó folyadékot, valamint Noszvaj településen kiállított számlákat, amelyeket P. Richárd a magáénak mondott.

 

 

A két férfi elfogását követően a mányi házban a nyomozók házkutatást tartottak, amelynek alkalmával egy professzionálisan felszerelt ültetvényt találtak, illetve a növények gondozásával megbízott K. Attila 32 éves mányi lakost, akit szintén elfogtak. A lakóház tetőterében egy speciálisan cannabis termesztésére kialakított fóliafülke volt, a melléképületben pedig egy szellőzőrendszerrel, lámpákkal felszerelt marihuána-ültetvény. A házkutatáson a KR NNI munkatársai több fejlettségi fokú növényi egyedet találtak és foglaltak le, valamint légmentesen lezárt csomagokban már leszüretelt, kereskedelemre szánt növényi részeket és virágzatot, tápoldatot, továbbá csomagoló eszközöket.

A nyomozók megállapították, hogy az elfogott férfiak Noszvaj egyik lakóházában is működtetnek egy ültetvényt, ezért 2017. szeptember 20-án a késő esti órákban a heves megyei településen is házkutatást tartottak. Elfogták a növények gondozását végző J. Bálint 25 éves budapesti lakost és a ház pincéjében megtalálták a 240 tőből álló – világító-, szellőztető- és öntöző-rendszerrel feleszerelt – marihuána-ültetvényt.

A nyomozók a két helyszínen összesen körülbelül 1,5 kilogramm leszüretelt és kiszárított kábítószert találtak és foglaltak le.

A KR NNI munkatársai a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd Sz. Lászlót, P. Richárdot és K. Attilát őrizetbe vették. A személyeket a bíróság 2017. szeptember 22-én előzetes letartóztatásba helyezte.

police.hu


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .