A szerda esti dunai hajóbaleset következtében elsüllyedt hajótestet az eddigi merülések során – a körülményekre tekintettel – nem lehetett megközelíteni – közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint a fővárosban a Margit híd magasságában elsüllyedt termes személyhajó kiemelésével kapcsolatos feladatok irányításával Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg.
A TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel. A TEK – mintegy hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok bevonásával – továbbra is keresi azt a biztonságos megoldást, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket a felszínre lehet emelni.
A szakemberek álláspontja szerint egyedi megoldást kell találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez, a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli „nulla látástávolság” nem teszi lehetővé egyetlen hagyományos eljárás alkalmazását sem. A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják – olvasható a BM közleményében.
A szerda este történt hajóbalesetben legkevesebb heten meghaltak, 21 ember eltűnt. A baleset nem sokkal 9 óra után történt a Margit hídnál; a Viking szállodahajóval ütközött össze a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, és másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek pedig már csak a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak.
Hát én ehhez hozzászólok!