Halfogási tilalomra az alábbi fajtákra

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy április 15-től újabb hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődik el. A garda, a domolykó a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás jövő hétfőtől május 31-ig tart. Emellett április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.

A keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyan fajok esetében, melyeket nem véd tilalmi időszak. A dévérkeszegek már hetek óta dorozsmásak, a víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a fenti fajok, azaz a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.




Hazánk természetes vizeiben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hiszen az eredményes szaporodás a következő halgenerációk záloga. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem.

 


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!