Újabb felújított járműlegenda, számtalan veterán jármű és kihagyhatatlan programok a Volánbusz hatvani retrónapján.
A nagy sikerű tavalyi járműparádé után április 15-én, szombaton a Volánbusz ismét megrendezi a Retró Napot, a buszközlekedés szerelmeseinek hatvani találkozóját.
Az esemény fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz. A „Nejlon Piroska”-ként ismert típus volt az Ikarus első tömegesen gyártott járműve. A II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolták be az ország vérkeringésébe. Mára már csak a hatvani rendezvényen újra megcsodálható példány maradt az utolsó működőképes 30-as típus az országban. A Vértes Volán 2000 körül mentette meg ezt a példányt az enyészettől, felújították, de a tároláshoz nem mindig tudtak fedett helyet biztosítani. Az elmúlt két évtized is nyomott hagyott rajta, így a Volánbusz zalaegerszegi szakembereinek kezébe egy visszaromlott állapotú jármű került, hiányoztak róla a régi, integető indexek, az eredeti, nagy fényszórók. A gondos restaurálásnak köszönhetően minden autentikus elem visszakerült a helyére, így az érdeklődők április 15-én újra régi fényében csodálhatják meg.
A hatvani retrónapon természetesen ott lesz a „Bikarus” becenévre hallgató emeletes autóbusz is, amely értékmentés program keretében, öt évtized elteltével újult meg. A felújított Ikarus 556-os 2022. április 30-án Hatvanban mutatkozott be, az október 23-i hétvégén pedig visszakerült Pécsre, ahol 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot. A nosztalgiaflotta ékkövei mellett számtalan veterán járművel, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítással, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket. A retrónapot az Aeroparkkal közösen szervezik, így a ’80-as években a Ferihegyi Repülőtér és a budapesti Belváros összekötésére tervezett, 260.32R típusú busz, illetve a busz-szimulátor mellett repülő-szimulátor is lesz a helyszínen, a rendezvény teljes időtartama alatt.
A hatvani Volán-telepre (Bercsényi út 82.) egész nap nosztalgiajáratok közlekednek, részletek a https://www.volanbusz.hu/hu/volanbusz/szolgaltatasaink/nosztalgiajaratok/retronap oldalon találhatók. Jegyek a https://webelin.volanbusz.hu/nemzetkozi/elovetel/xticmain?lang=hu oldalon vásárolhatók.
- Fogadalom tétel a Kossuthban
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- A Mi Hazánk közleménye
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- Orbán zsarolható?
Hát én ehhez hozzászólok!