Nem mond le a HospInvesttel szerződő közgyűlési elnök

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

2009-06-01

Már a Megyeháza számára sem egyértelmű, hogy a csőd felé tartó HospInvest Zrt. tudja-e biztosítani az egri kórház működtetését. Mint azt Sós Tamás, a megyei közgyűlés szocialista elnöke a heol.hu-nak korábban elmondta, mikor megkötötték az egri kórház működtetéséről szóló szerződést a HospInvesttel, ez a megoldás tűnt a legjobbnak. A szocialista frakció által megszavazott döntésért azóta számos alkalommal bírálták már a politikust, s a bírálatok mellé a lemondásáról szóló „javaslatok” is társultak. Ő azonban még a jelenlegi helyzetben sem tervezi, hogy leköszön tisztségéről.

– A közgyűlés feloszlatása, az én lemondásom most nem a helyzet megoldását hozná, hanem a válság elhúzódását – felelte munkatársunknak a lemondását firtató kérdésre. – A megyei közgyűlés időközi választása minimum hat hónap kiesést jelentene a döntéshozatali folyamatban, emiatt valóban bedőlhet az egri kórház, s a megyei önkormányzat gazdálkodása is ellehetetlenülne. A voksolás 50 millió forint plusz kiadással is járna. Ahogy egy kapitány nem hagyja el a süllyedő hajót, úgy én sem tehetem meg, hogy ne vegyek aktívan részt a helyzet megoldásában. Ehhez szükséges, hogy szakmai, politikai konszenzuson alapuló, hosszú távú megoldást garantáló megegyezés szülessen a kórházunk jövőjéről.

Hogy milyen lehetőségeket lát a közgyűlés elnöke az egri kórház sorsának megoldására, arról a keddi Heves Megyei Hírlapban megjelenő interjúban részletesen olvashatnak.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .