A gyöngyösi Bugát Pál Kórház új pszichiátriai és addiktológiai gondozó megépítésére, a szakrendelő részbeni felújítására, illetve új gyógyszerklinikai vizsgálóhely kialakításához kapott 600 millió forintot.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az új pszichiátriai és addiktológiai gondozó megépítésére 262,8 millió forintot költhet a kórház, a rendelőintézet fejlesztésére pedig 296,8 millió forintot.
Utóbbinál a támogatás döntően orvosi és informatikai eszközök beszerzésére vonatkozik, azonban ezen kívül felújítják és akadálymentesítik a diagnosztikai épület liftjeit, az épület főbejáratát és a mentőportát is.
A gyógyszerklinikai fázis I. vizsgálatokra alkalmas vizsgálóhely kialakítására 100 millió forintot kapott az intézet, amellyel a gyöngyösi kórház is be tud kapcsolódni a hazai és nemzetközi klinikai vizsgálatokba – ismertette a miniszter.
Mint mondta, Magyarország vezető pozíciót foglal el a klinikai kutatásokban, azonban az európai keretszabályok változásával nehezebbé válnak ezek a vizsgálatok. E helyzet diktálta azt, hogy külföldi mintára létrehozták a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökséget, amelynek feladata közvetíteni a klinikai vizsgálatoknak helyet adó kórházak és gyógyszercégek között – ismertette.
Ezen kívül szeretnék kiépíteni az országos intézetek profiljának megfelelő kutatási hálózatot is – mondta.
- MC60, avagy Hatvan első magán egészségcentruma
- A Bardusch nemrégiben megnyitotta Hatvanban új, tisztatéri mosodáját
- Békássy Szabolcs: aggályos, hogy a MOK etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt
- Indiai készítményt javasolt az orvos egyí hatvani betegének Covid-19 ellen
- Orvoshiány Hatvanban
Hát én ehhez hozzászólok!